Megtorlások évszázada. Politikai terror és erőszak a huszadik századi Magyarországon (Salgótarján–Budapest, 2008)

Katonahalál - leszámolás a fegyveres testületek tagjaival - Horváth Miklós: A megtorlás méretei, iránya és módszerei a magyar honvédségnél az 1956-os forradalom és szabadságharc után

A fenti tervek a lehető legrészletesebben tartalmazták az ügy addig megismert részleteit, az ügyben bűntett elkövetésével gyanúsítható személyek, illetve a gyanút alátámasztani képes tanúk adatait, az eljárás és a későbbi bizonyítás során felhasználható tárgyi bizonyítékok leírását. A kihallgatásokat jóváhagyott tervek alapján hajthatták végre, amely tervekben a nyomozók a lehető legrészletesebben, sokszor szó szerint leírták, hogy a gyanúsítottnak, letartóztatott személynek vagy tanúnak milyen kérdéseket tesznek fel, illetve azt is rögzítették, hogy a kihallgatott személy a jóváhagyást követően feltett kérdésekre feltehetően milyen választ fog adni. A kihallgatási tervben nem szereplő kérdéseket feltenni, illetve a tervben jóváhagyottaktól eltérő témakörben a kihallgatott személyt beszélni, nyilatkozni hagyni tilos volt. Kihallgatásokról jegyzőkönyv - ami a valóságtól eltérően sokszor a szó szerinti jegyzőkönyv benyomását kelti - az esetek többségében utólag készült, azt a kihallgatott személyek jelentős része, annak ellenére, hogy kézjegyével ellátta, nem olvasta, el sem olvashatta. Elenyésző az általam kutatott azon ügyek száma, amelyekben a kihallgatott személy a jegyzőkönyvet utólag alaposan átolvashatta, illetve az aláírás előtt az általa fontosnak tartott javításokat végrehajthatta. Ez persze ebben az esetben sem jelentette azt, hogy a jegyzőkönyv a kihallgatáson elhangzottakat szó szerint tartalmazta volna. Ügyészi szakban sokan, a bírósági szakban még többen jegyzőkönyvbe mondták, hogy az általuk fontosnak tartott, de a vizsgálati tervben feltehetően nem szereplő vallomásukat a nyomozók a jegyzőkönyvből kihagyták. Mivel a vizsgálati szervek képviselői az ügyészi meghallgatáson, illetve a tárgyaláson általában jelen voltak, ehhez a cselekedethez elég nagy bátorság kellett. Még nagyobb bátorság kellet viszont ahhoz, hogy a vádlottak az ügyész előtt vagy a bíróságon a nyomozók által a kihallgatások során alkalmazott kényszerítő eszközökről - durva hangnemről, fizikai bántalmazásról, kínzásról, lelki zsarolásról, ígérgetésről - szóljanak. Ennek legfőbb oka az volt, hogy a vizsgálat során történtek az ügyészi szerveket, illetve az egyes ügyekben eljáró bírósági tanácsok tagjait nem érdekelték. Az ügyészi szervek legfőbb feladata a vizsgálati szervek által készített összefoglalókban, egyes esetekben az ügyészek helyett összeállított vádiratokban szereplő vádpontok bizonyítása volt. Ezeket az összefoglalókat, illetve vádirattervezeteket a vizsgálóknak úgy kellet megírni, hogy azok a fontosabbnak tartott ügyekben az operatív bizottság, a kisebb súlyúnak nyilvánított ügyekben a vizsgálati szervek által elképzelt, tervezett ítélet meghozatalában a bíróságokat „segítsék", illetve megfelelően orientálják. Kutatásaim során találkoztam olyan, a Politikai Nyomozó Főosztályhoz felterjesztett vádirattervezettel is, amit azzal az indokkal küldtek vissza átdolgozásra, „javításra", hogy az abban foglaltak az „elkövetett bűntettel" arányos büntetés kiszabását nem biztosítják.