Megtorlások évszázada. Politikai terror és erőszak a huszadik századi Magyarországon (Salgótarján–Budapest, 2008)

Katonahalál - leszámolás a fegyveres testületek tagjaival - Horváth Miklós: A megtorlás méretei, iránya és módszerei a magyar honvédségnél az 1956-os forradalom és szabadságharc után

vették. A tömegek aktivitására jellemző, hogy október 24. és 29. között a Magyar Néphadsereg alakulatai - nem végleges adatok szerint - több mint ötven településen hetven-nyolcvan esetben kerültek a lakossággal összetűzésbe. Az áldozatok száma háromszáz fő volt. Az „összetűzés" fogalmába a védelemre kijelölt katonai és polgári objektumokat ért incidensek, támadások elhárítása, a katonaság és a fegyveres felkelők harcai és a fegyvertelen tömeg ellen alkalmazott erőszak - sortüzek lövése - is beletartozik. A legfelső politikai és katonai vezetés, hatalma megtartása érdekében október 27-én és 28-án - egy utolsó erőfeszítésre késztette a hadsereg erőit. A fegyveres összetűzések vizsgálata azt is mutatja, hogy ebben az időszakban az őrzésre kijelölt objektumaikat védő katonák egy része elvesztette a minimális kompromisszumkészségét, és a polgári lakosság kevésbé erőszakos törekvéseit is az erő, a fegyverek alkalmazásával utasította vissza. Az ekkor kiadott intézkedések a katonai diktatúra bevezetéseként is értelmezhetőek. Az alárendelt alakulatok parancsnokainak ezzel kapcsolatban meghozott döntéseiben szerepet játszhatott Janza Károly altábornagy, a Bata István helyébe október 27-én lépő új honvédelmi miniszter parancsa, amelyben a csapatoknak a fegyveres csoportok elleni harc folytatására adott utasítást. A Magyar Néphadsereg alakulataival kapcsolatban még máig tartja magát az a felfogás, hogy a forradalom időszakában teljes mértékben magukra maradtak, a csapatok semmilyen parancsot, utasítást nem kaptak. A hadsereg tevékenységét általános érvényű parancsok ezekben a napokban is meghatározták. A probléma gyökere ott húzódik, hogy az általános parancsoknak a konkrét helyzethez és körülményekhez való igazítása nagyon nagy gondot jelentett. A valós problémák megoldásában az egység-, magasabb egységparancsnokok az esetek többségében nem kaptak a szolgálati elöljárójuktól segítséget. Az egyszemélyi döntésben automatikusan meg kell, hogy jelenjen az egyszemélyi felelősség is. Ezt a felelősséget sokan nem vállalták. A felkelő csoportok harci sikerei, a magyar csapatok alkalmazhatatlansága és a szovjet csapatok kudarca a magyar legfelső politikai vezetésben tovább erősítette azok táborát, akik a kialakult válság megoldásában egyedül a politikai eszközök alkalmazását tartották célravezetőnek. Az események október 28-ai átértékelése a Magyar Néphadseregben új helyzetet teremtett. Azok a kötelékek, amelyek október 28-ig is a forradalmi erőket támogatták, magatartásuk helyességét látták igazolva. Az eseményeket passzívan szemlélők többsége a kormánynyilatkozatban elhangzottakat elfogadva aktívan bekapcsolódott az új szakasz, a forradalom vívmányainak védelmét, a kormány célkitűzéseinek feltételrendszerét biztosító feladatok végrehajtásába. A szovjet csapatok kivonását két ütemben - október 30-án 15.00-24.00 óráig, és éjféltől 31-én 05.00 óráig - tervezték végrehajtani. A szovjet csapa-