Balassagyarmat története 896–1962 (Balassagyarmat, 1977)

A TÁJ TERMÉSZETI FÖLDRAJZA - III. A TÖRÖK KIŰZÉSÉTŐL A POLGÁRI FORRADALOMIG

tével különös gondot kellett fordítania a városi tanácsnak is az 1809. november 1-től 1810. április 30-ig megszökött, de közkegyelemben részesítettekre, akiket csapataikhoz kellett továbbítani.

119 Megyeszerte sok visszaélés történt a katonaság számára adandó előfogatokkal. Balassagyarmaton ezekért a főbíró volt a felelős, aki a visszásságokat egy 1807 szeptemberében kiadott rendelet szerint jelentette a főszolgabírónak. Az előfogatok adását megtagadó balassagyarmatiak ügye a megyei közgyűlés elé került, ahol 1808. május 2-án úgy döntöttek, hogy „a bailassagyarmati mindazon lakosok, akik különben nemtelenek, de földet és rétet árendálnak" kötelesek előfogiatot adni, ha pedig ezt megtagadnák, akkor bérelt földjeiket el kell venni, és azok „az urbariálás házhelyeket tartó jobbágyoknak segélyezésére által fognak adatni". Ezután pedig a megyeháza várnagyainak, Paczolay Jakabnak hatalmában fog állni mindenkitől — a mesteremberektől és a város elöljáróitól is — „a megkívánt forspontokat kihajtani''. Előfogatokat bizonyos meghatározott távolságra és csak bizonylat ellenében volt szabad kiadni. A szállítási határként szereplő stációk jegyzékét azonban csak 1809 januárjában küldték meg a városnak. Már régebben az a gyakorlat alakult ki, hogy előfogatot az igénylők a városi tanácstól kértek, amit ha a főbíró megtagadott, a megyei várnagyhoz fordultak intézkedés végett. Az ilyen ügyek sokszor okoztak bonyodalmakat. Ezek az akkori kisváros hétköznapjainak olykor a szenzációivá is váltak. Kisszerű, de jellemző életmegnyilvánulások epizódjaiként az úr, a mezővárosi polgár és a paraszt rendi és rétegbeli magatartására is fényt derítenek.

120 Komoly gondot okozott a katonaság számára végzendő közmunkákban résztvevők összeszedése és részbeni ellátása is. A század elején a komáromi vár erődítési munkálatai kerültek e tekintetben előtérbe. Az 1808. szeptember 8-i rendelkezés szerint Balassagyarmatról 20 gyalogmunkásnak kellett Verőcén jelentkeznie, ahonnét a többi, mintegy 2000 Nógrád megyei munkással együtt a vármegye tisztjei kísérték őket Komáromiba. Fejszéket, széles és „ortó kapákat", ásókat és földhordásra alkalmas kosarakat kellett magukkal vinni és ugyanakkor az étkezésükről is nekik kellett gondoskodniuk. A városi tanács a gyalogmunkások ellátására némi készpénzt, kenyeret és szalonnát utalt ki. Ettől kezdve 1813-ig, két-három havonként egymást felváltó 20—30 fős csoportokkal lényegében rendszeressé vált a Komáromba küldendők ügyeinek intézése. Ennek egyik jellemzője, hogy a ,,rác" és zsidó „községek", illetve közösségek pénzzel váltották meg a rájuk kirótt munkaerőt, vagyis pénzt adtak át a tanácsnak munkások fogadására. Ezt a módszert követték a módosabb gazdák, kereskedők és iparosok is, akik boldog boldogtalant felfogadtak, így aztán meg nem felelő munkaerő került Komáromba. Ezeket onnan hazaküldték és újak állítása vált szükségessé. Ez is oka lehet annak, hogy egy 1809. évi rendelet szerint, ha nincs elegendő férfi, akkor helyettük asszonyokat kell küldeni. Adatunk azonban nincs arra nézve, hogy ilyesmi valóban megtörtént volna.

121 Közmunka volt tulajdonképpen az is, hogy 1809 októberében — amikor a megyének 50 000 porció kenyeret kellett a hadsereg számára adnia — a balassagyarmatiaknak „tulajdon lisztjükből" 4000 porció „akár 3 1/2, akár 4 fontos" kenyeret kellett sütniük és Verőcére szállítaniuk. Porciónként 12 kr térítést fizetett a kincstár. Ezek mellett természetesen állandóan munkásokat kellett adnia a városnak a szokásos és rendkívüli megyei útépítésekhez is.

122 6* 83