Balassagyarmat története 896–1962 (Balassagyarmat, 1977)

A TÁJ TERMÉSZETI FÖLDRAJZA - III. A TÖRÖK KIŰZÉSÉTŐL A POLGÁRI FORRADALOMIG

ciusban pedig, akárcsak a török háború idején, minden talpalatnyi föld bevetését követelik, hogy „nagyobb drágaság vagy éhség ne következzen" és tanácsolják, hogy gabonán kívül ledneket, burgonyát és kukoricát is vessenek.

108 1796-ban közepes, 1797-ben ismét szűkös a gabonatermés, és nagy a takarmányhiány. A tanács kihirdeti, hogy a lakosok mind az őszi vetéshez, mind az élelmezéshez szükséges gabonáról „előre, korán, míg olcsóbban lehet kapni" gondoskodjanak és senki se merjen gabonából pálinkát főzni. Oly nagy volt az aszály, hogy a szolgabíró egyik augusztusi leirata szerint „a majdnem példa nélkül való szárazság miatt elégtelenek lévén a folyó vizek arra, hogy a mindennapi élelemre való gabonát megőröljék". Az ekkor elburjánzott gabona- és takarmányspekulációt csak az 1798. évi jobb termés mérsékelte némileg, de már 1802-ben újabb gabonaszűke és drágulás következett be.

109 Az a jelenség, hogy ti. a város nem képes a kivetett mennyiségieket időre és maradéktalanul beszállítani a nagyoroszi vagy az érsekvadkerti katonai magazinokba, a francia háborúk egész időszakát végigkíséri. Ezen a megyei hadbiztosokkal való gyakori tárgyalások sem tudnak segíteni. Jellemzően még az 1813. július 3-i tanácsülés is mindig azokkal a régi „hátramaradásokkal" foglalkozik, amelyek „már 17 esztendőtől fogva" — tehát 1796 óta — fennmaradtak búzában, zabban és szénában. Külön gondot jelentett a tanács számára, hogy a városi földeken termett gabonát és szénát nem egy ízben a katonai hátralékok részbeni kiegyenlítésére kellett fordítani. Ezt a vetés és a városi lovak takarmányozása sínylette meg, de így lehetett csak 1795 márciusában és később is elkerülni a város lakosságát fenyegető nagyobb bonyodalmakat, a hadipénztári elmaradások katonai végrehajtását.

110 A hadipénztári restanciák különben 1795-től kezdve hol csökkenő, hol növekvő összegekkel a városgazdálkodás évről évre visszatérő buktatói voltak. Bonyolította az ügyet, hogy a zsidó „község" és a görögkeleti kereskedők közössége külön-külön kirovás és elszámolás alá esett, és hogy minden számvetést eleve bizonytalanná tett az évről évre növekvő pénzromlás. Éppen ezért nagy megköinnyebüléssel vette tudomásul az 1812. április 11-i tanácsülés is, hogy „az idevaló görög község" úgy egyezett meg a várossal az 1811. évi adóhátralékot illetően, hogy „ők azon 1811 esztendőre, mivel a pénznek az értéke megmásoltatott, 250 ft helyett, amelyről a contractusuk (szerződésük) szól, 450 ft-ot a város hadi cassájába lefizetnek".

111 A város vezetődnek azonban nem csak anyagi, hanem személyi vonatkozású ügyekkel is kellett foglalkozniuk. Ezek sorába tartozott az 1795-től kezdve egyre sűrűbbé váló katonai toborzások, a verbuválások előmozdítása. Ennek érdekében a városi tanácsnak együtt kellett működnie a parasztvármegye elsorvadt intézményét még mindig képviselő paraszthadnagyokkal, elsősorban a varbóival, mert az ehhez intézett parancsok nyertek bevezetést a város jegyzőkönyvébe. „A katonaság közé önként való beállást", azaz „a verbunkos katonák számának növelését" célzó megyei felhívást a papok a templomok szószékeiről is több ízben kihirdették. A jelentkezőket Balassagyarmaton Horváth János adószedőnek kellett bemutatni.

112 Közvetlenül a balassagyarmati városi tanács hatáskörébe tartozott az izraelita vallású katonák toborzása, illetve annak előmozdítása. Erre 1796-ban került első ízben sor és nagy jelentőségű lépés volt az emancipáció felé vezető úton. Mocsáry Antal megyei főhadbiztos az 1796. október 18-án Budán kiadott királyi rendeletet október 30-án küldte meg a városnak azzal az utasítással, hogy „a zsidó ifjúságot a katona élettül elidegeníteni senki közülük meg ne merészelje". Annyival is inkább, mivel a 6 Balassagyarmat története 81