Balassagyarmat története 896–1962 (Balassagyarmat, 1977)

A TÁJ TERMÉSZETI FÖLDRAJZA - III. A TÖRÖK KIŰZÉSÉTŐL A POLGÁRI FORRADALOMIG

lassagyarmati mesteremberek korabeli tevékenységét. Sokféle mesterség képviselői telepedtek itt le végleg, mások viszont csak ideig-óráig maradtak, sőt idegen mesterek is dolgoztak a városban. 1742-ben például gróf Balassa Pál Hinrichel Mátyás váci ácsmesterrel kötött szerződést az újonnan épülő templom tetőszerkezetének elkészítésére.

93 A különböző mesteremberek céhekbe tömörítése szintén gróf Balassa Pál érdeme. 1751-ben készült el a posztósok és a vargák, 1755-ben pedig a szabók és szűcsök közös céhlevele, amelyeket a helytartótanáccsal is jóváhagyattak. A posztósoké 55, a vargáké 34, a szabók és a szűcsök céhlevele pedig 22 „articulus"-t tartalmazott. Részletesen leírták a mesterek, legények és inasok jogait és kötelességeit. De valószínű — legalábbis a posztósoknál és a század elején nagyobb számmal előforduló csizmadiákról feiütéitelezhető —, hogy régebben is voltak céhekbe tömörült iparosok a városban, s így a fenti céhlevelek is talán a céhek újbóli szabályozásával kapcsolatban jöttek létre. A céhlevelek a munkaerő nagyfokú kizsákmányolásáról árulkodnak. Az inasok és a legények reggel 4 órakor keltek és este 9 óráig — tehát napi 17 órát — dolgoztak, a házimunkát is beleértve. A vargainasok hetente egyszer végigjárták a várost „régi viselt munkát keresni". Külön intézkedtek a vándorló legények befogadásáról és a közösségi szellem megóvásáról. Annyi kötöttséget halmoztak össze, hogy ez is megmagyarázza a kontárok, vagyis a céhen kívül dolgozók számának jelentős gyarapodását. A kontárok — vagy a „himpeJlérek" — már csak azért sem lehettek céhtagok, mert a városban a céhtagokat szigorúan kötelezték a katolikus vallási szertartásokon való részvételre. Ily módon természetesen céhen kívül maradtak az egyre nagyobb számú zsidó iparűzők is. A céhek egyedárusítási jogot kaptak a városban — miként a vargák céhlevelében megfogalmazták — „sokadalmon [azaz vásárokon] kívül se idegen mestereknek, se kalmároknak, se egyebeknek senkinek rendeken való munkát ne legyen szabad árulni és azzal kereskedni". Az ezt megszegők áruját bírói segítséggel elkobozták, értékesítették, s a beszedett pénz fele a bíróé, fele a céhé lett. Ugyanakkor biztosították azt a jogot, hogy a városba jövő idegenektől munkát vállalhassanak.

94 A kereskedelmi és ipari tevékenységet űző lakosság gazdasági jelentőségének növekedését az is mutatja, hogy Balassagyarmat városa már az 1770nes években bérbe vette a heti- és országos vásárok, a vám, a bormérés és a malom földesurakat illető jövedelmét. A városi tanács a bérleti díj fejében kötelezi magát a megrongált Ipoly-híd újbóli felépítésére és karbantartására, ezenkívül mind a két uradalomnak évi 650—650, összesen tehát 1300 ft bérleti átalány megfizetésére.

95 A város fejlődését azonban nagy mértékben gátolták a földesuraival szembeni hűbéri kötelékei. Ez a kötöttség elsősorban a város közigazgatására gyakorolt befolyásban nyilvánult meg. 1754-től kezdve a két uradalom részben megóvni, részben fejleszteni kívánta a város közigazgatására gyakorolt befolyását. Kitűnik ez abból is, hogy 1754-től 1773-ig a város élén — a főbíró mellett — már polgármester is állt. A polgármesterek — hasonlóan a XIX. század eleji „inspectorok"-hoz — az uradalmak és a mezőváros közös ügyeinek intézésével és ellenőrzésével megbízott — és így a tanácstagok sorába is bekerült — személyek voltak. Feladatuk körébe — erre következtethetünk a „polgármester" (tulajdonképpen a polgárok ügyeivel foglalkozó botosispán) elnevezésből — elsősorban a betelepülő iparos és kereskedő rétegeknek az uradalmakkal és a mezőváros ezeket nem szívesen látó lakosaival kialakult ügyeinek az intézése tartozott. E tekintetben szerepük a XIX. század elején