Balassagyarmat története 896–1962 (Balassagyarmat, 1977)

A TÁJ TERMÉSZETI FÖLDRAJZA - VIII. AZ ELLENFORRADALMI RENDSZER NEGYEDSZÁZADA

osztálya. Ezután 20 tagú bizottság végezte el — az elkészült sok más torzslap alapján — a szegények „kiemelését". A bizottságban — a polgármester elnöklete alatt —• helyet foglaltak az egyházak képviselői, a különböző szociális intézmények vezetői, a rendőrség vezetője, valamint a város népjóléti előadója és orvosa. Az összeírással, illetőleg a „kiemeléssel" egyidejűleg a képviselőtestület megtiltotta a koldulást és erről, valamint a szegények segélyezéséről — a szegények gondozásáról szó sem lehetett — szabályrendeletet alkotott. 1930 szeptemberében 50 adománygyűjtő nő és férfi osztotta fel egymás között Balassagyarmat utcait, hogy házról házra járva önkéntes adományokat gyűjtsön a város szegényeinek. 1930 novemberében indult az új rendszerű segélyezés, eleinte 80, majd 110 szegény részére. A társadalmi adakozásból és a városi költségvetésben a szegények segélyezésére felvett összegből eleinte kfo. 2500 pengőt használtak fel havonta. Kezdetben az egyéni segély legmagasabb összege havi 16 pengő volt, a legkisebb pedig 8 pengő. Ezenkívül ún. egyszer s mindenkorra szóló, gyorssegélyeket is kiosztottak 2—10 pengős tételekiben. Az így kiosztott segélyek összege azonban 1930 novemberétől 1931 szeptemberéig csupán 600 pengőt tett ki. A költségek l/3-ad részét a szegónysegélyezési alap viselte, 2/3-ad részét pedig az időközben kivetett ínségadó.

291 A szegények támogatásának másik módja a havi élelemsegély volt. A Szegénygondozó Hivatal havonta a következő ellátásban részesítette a rászorulókat: 10 kg burgonya, 4 kg liszt, 1 kg zsír, 2 kg bab, 3/4 kg cukor, 3/4 kg só, 1/2 kg rizs, 1/2 kg dara és 1/4 kg szappan. Ezt is csak a teljes ellátásra szorulók kapták, mások ennél jóval kevesebbet, vagy egyáltalán semmit.

292 1930. december 1-ón — a Stefánia Egylettől átvett régi rendőrségi lakitanyában — megnyitották a szegények „napközi otthon"-át és konyháját, ahol 1931. április l-ig naponta 100—110 szegény, ínséges munkanélküli felnőtt és gyermek melegedett és kapott ebédre főtt élteit. 1931 szeptemberében a Népjóléti Minisztérium arról értesítette a várost, hogy a régi csendőrségi laktanyát árvaház létesítése céljára engedik át, mégpedig azzal a feltételei, hogy az átalakítás és az évenkénti tatarozás költségeit a város viseli. Az árvaház fenntartójaként a balassagyarmati római katolikus Szent Erzsébet Nőegyletét — amely 12 ezer pengős árvaházi alappal rendelkezeitt — jelölték ki. A terv azonban nem valósult meg, mert a nőegylet nem vállalta az árvaház fenntartását.

293 A polgármester által vezetett „szegény bizottság" számításai szerint 100 keresetképtelen személy és 160 munkanélküli család volt a városban. Ezek segélyezéséhez legkevesebb 24 000 pengőre lett volna szükség, melyet a lakosság között végzett gyűjtésekből és az ínségadókból kívántak előteremteni. A városban 110-en fizették a 8 %-os ínségadót, amely mindössze 4000 pengő bevételt jelentett. A polgármester — mivel az 1930 november végéig felajánlott önkéntes adományok kevésnek bizonyultak — a további felajánlások érdekében külön-külön tárgyalt a tehetősebb rétegek képviselőivel. így a tisztviselőkkel abban egyezett meg, hogy két esztendőre szólóan felajánlják havi fizetésük 1—2 %-át — december, január és február hónapokat kivéve, amikor csak 1 %-ot adnak —, amely Összeget a hivatalfőnökök minden hó elején levonják és befizetik a város pénztárába. A polgármester 1930 szeptember végén a kereskedőkkel is tanácskozott az adományok ügyében. Itt az a megállapodás született, hogy 26 kereskedő 10—10 kereskedőtársát rendszeresen felkeresi — 260 kereskedő működött a városban —, és az általuk felajánlott összeget öszszeírják, minden hónap elsején beszedik és a városi pénztárba befizetik. A helyi sajtó időnként közölte az adományozók névsorát és a felajánlott összege-