Balassagyarmat története 896–1962 (Balassagyarmat, 1977)

A TÁJ TERMÉSZETI FÖLDRAJZA - VI. A KIEGYEZÉSTŐL A POLGÁRI DEMOKRATIKUS FORRADALOMIG

fokozottabb alkalmazásával. Az állatállomány növelését megkövetelte a csökkenő termőerejű földek trágyázása, a földművelés területi bővülésével és az intenzívebb műveléssel kapcsolatosan növekvő igaerő-szükséglet, valamint a fejlődő kereskedelem szállítási igénye is.

63 Ugyanakkor az állattartásnak voltak gátló tényezői is a városban. Rét aránylag kevés volt, néha azonban még azt is elpusztították az Ipoly szokatlanul nagy és hosszú ideig tartó áradásai. Mindebből következett, hogy a széna általában kevés és drága volt. 1867 után gabonatermelés céljából sok legelőt feltörtek, viszont a rosszak (vizenyősek, homokterületen aszályosak) maradtak. Igencsak hátráltatta az állattartást az állategészségügy elmaradottsága, a gyakori és sokféle állatbetegségek: száj- és körömfájás, sertésorbánc, sertésvész, lépfene és rühkór, amelyekben sok szarvasmarha, sertés és juh pusztult el. Az állategészségügy javítása, az állattenyésztés nagyobb biztonsága céljából a képviselő-testület 1884-ben városi állatorvos alkalmazását határozta el. Az állatorvos köteles volt nemcsak a levágandó állatokat és azok húsát megvizsgálni, hanem a városba és a vásárra behajtott állatokat is. Ezenkívül az állatorvos feladata volt a városi lakosság egész állatállományát időnként ellenőrizni, a ragályos betegségekről az elöljáróságnak azonnal jelentést tenni, év végén pedig összefoglaló beszámolót készíteni.

64 A szarvasmarha volt a legfontosabb és legnagyobb jelentőségű haszonállat. A .tejellátás mellett döntő szerepe volt a húseEátásban, az ökörfogatok pedig nélkülözhetetlenek voltak a földek művelésében és a teherszállításban. A kellő trágyázás feltétele is a marhaállomány volt. Az 1870-es évekig az ún. magyar fajta volt túlsúlyban.

65 A város növekvő tejigényét a helybeli és környékbeli parasztgazdaságok elégítették ki.

66 Ugyanígy a marhahús szükségletét is. A mészárosok is főleg marhahúst árultak, amelynek árát általában hivatalosan szabályozták.

67 A ló az akkori viszonyok között közlekedési, szállítási szempontból nélkülözhetetlen volt, de a mezőgazdasági munkáknál is nagy hasznát vették. Több szegényebb paraszt is tartott lovat, hogy fuvarozással biztosítsa családja megélhetését. 1896-ban a lovak száma 232, az öszvéreké 2 és a szamaraké pedig 19 volt. A lovak zöme lipicai volt.

68 A sertés szintén fontos szerepet játszott a húsés zsírszükséglet kielégítésében. A szegényebb családok is — főleg ha kertjük volt — igyekeztek sertést tartani és hizlalni. Általában a mangalicát tenyésztették és hizlalták. De a század végén a nagyobb gazdaságoban már Yorkshire-i és Berkshire-i fajták tenyésztését is megkezdték eladási céllal, sőt egyes gazdaságok már 1893-ban sertéshízlalókat létesítettek. Ennek ellenére 1896ban a város sertésállománya mindössze 762 db volt. Ezért a mészárosok a forgalmas város hússzükségletét a környékről próbálták biztosítani. 1899-ben a közvágóhídon 849 db marhát, 755 borjút, 713 birkát és 1138 sertést vágtak le.

69 A juhtenyésztés már a XIX. század közepén is jelentős volt, mert elegendő legelő állt rendelkezésre, s a gyapjút jó áron tudták értékesíteni a helybeli gyapjúkereskedőknél, illetőleg a losonci vásárokon. A kiegyezés után a parasztgazdaságok juhtenyésztése fokozatosan hanyatlott, főleg a legelők feltörése és a nem megfelelő minőségű gyapjú értékesítési nehézségei miatt. A 90-es évek közepén azonban még így is 4278 juh volt. Valójában tehát a juhállomány nemhogy csökkent volna, hanem lényegesen növekedett a nagy- és középbirtok juhtenyésztése folytán. A hazai parasztgazdaságokban gyapjas, cigája és racka fajta volt, merinói juhot inkább csak a nagyobb gazdaságokban tenyésztettek. A parasztgazdaságokban rendszerint csak néhány (3—10 db) juhot tartottak a többi állattal együtt, főleg a húsa miatt (bizonyos alkalmakra vágták: aratás,