Balassagyarmat története 896–1962 (Balassagyarmat, 1977)

A TÁJ TERMÉSZETI FÖLDRAJZA - VI. A KIEGYEZÉSTŐL A POLGÁRI DEMOKRATIKUS FORRADALOMIG

Árpát (átlagtermése 6,5—7 q volt) szintén termesztettek — főleg hizlalás céljaira. Sőt, kitűnő minőségű sörárpát is, amit a kereskedők mindenkor szívesen felvásároltak. Kisebb mennyiségben termesztettek zabot lótakarmánynak és másodnövényként kölest.

56 A kapásnövények közül a burgonya termesztése (átlagtermés 50 q) állt az első helyen, amely jó minősége miatt a fogyasztás és a szeszfőzés céljaira egyaránt kiválóan megfelelt. Az itt termesztett kukorica nagy részét maguk a gazdaságok használták fel sertéshizlalásra. A hüvelyesek közül a bab játszott nagyobb szerepet, mert a felesleg jó áron cserélt gazdát Vác és Balassagyarmat piacán, ahonnan a kereskedők külföldre (Amerikába) is szállítottak. Az ipari növények közül a cukorrépát a nagyobb gazdaságokban termelték fokozódó mennyiségben. A mákot viszont inkább csak a környékbeli falvakban termesztették. A kender termesztése az előző évtizedekhez képest csökkent (a parasztgazdaságok csak saját feldolgozás céljaira termeltek), a lené pedig egyenesen megcsappant. Már csak néhány nagyobb birtokon termesztették a finom szamosháti dohányfajtát és a „kapadohányt", a szomszédos községekben azonban nagy területen folyt a termesztés. 1868-tól kerületi dohánygyűjtő állomás működött Balassagyarmaton, A takarmánynövények vetésterülete 1867 után fokozatosan növekedett, mert a rét és a legelő már kevésnek bizonyult. A növekvő számú igaerő és a fejlődő állattenyésztés is igényelte a szántóföldi takarmánytermelés fokozását. Ezzel egyidejűleg a nagyobb gazdaságok a vetésforgó és a föld termőerejének a fenntartása érdekében is szorgalmazták a takarmány termelést. A fentiekkel összhangban lényegesen növekedett a lóhere, lucerna, bükköny és csalamádé vetésterülete. Ugyanakkor a takarmányrépa termelése még mindig kismértékű maradt, holott a gazdasági szervek és szaklapok állandóan szorgalmazták ezt a hasznos takarmányt. A szőlőtermelés régóta virágzott Balassagyarmaton. A napos hegyoldalak és a homokos talaj, valamint a meleg nyári és őszi időjárás' ugyanis meglehetősen kedvezett a szőlőnek. Az 1880-as évek közepéig a város nagy szőlőterülettel rendelkezett, a bortermelés sok családnak jelentős jövedelmet biztosított. 1881ben Balassagyarmat elöljárósága éppen a borértékesítés biztosítása érdekében kérte a megyét, hogy szabályrendeletet alkothasson a borok jó minősége és hírneve érdekében a korai szüretelés megakadályozására. A régi szőlők azon-, ban a filoxéra következtében kipusztultak. Már az 1879-i megyei közgyűlésen sok szó esett a filoxéra elleni védekezésről: védőintézkedéseket javasoltak, szakbizottságot létesítettek és megtiltották a szőlővessző elvitelét más községekbe. A Nógrádi Lapok 1883-ban említi az akkor még csak Franciaországban (1872-től) jelentkező veszedelmes szőlőbetegséget. A Nógrádi Ellenzék 1886-ban arról írt, hogy a filoxéra már nálunk is pusztított, de a szüret még tűrhető volt. A szőlők a filoxéra folytián néhány év alatt olyan mórtékben kipusztultak, hogy 1889-ben — az előző évek átlagának — alig 10 %-a termett. A következő években azonban a megmaradt szőlők nagy része is kipusztult. 1893ban Balassagyarmaton az összes bortermés kb. 50 hl volt.

57 Rövidesen megkezdődött a szőlők újratelepítése vadalanyba oltott oltványokkal a szónkénegezett területen, illetőleg az immúnis homokon. A szőlők felújítását a város vezetősége is szorgalmazta: 1891-ben a főszolgabíró javaslatára elhatározta 2 kat. hold területen amerikai szőlőalany-telep létesítését, melyhez a megyei Gazdasági Egyesület közreműködését kérte. Ez a szőlőalany-telep 1892-ben meg is valósult a városi legelő mellett (Kóvár felé), a Földművelésügyi Minisztériumtól kapott százezer ingyen szőlővessző felhasz-