Balassagyarmat története 896–1962 (Balassagyarmat, 1977)

A TÁJ TERMÉSZETI FÖLDRAJZA - V. A SZABADSÁGHARC BUKÁSÁTÓL A KIEGYEZÉSIG

laszthat mestert, és nem lehet őt mezőgazdasági munkára kényszeríteni (a rendeletet azonban esek részben hajították végre). Balassagyarmat — Losonc után — a megye második legjelentősebb kereskedelmi központja- 1850-ben a rendes boltosok száma 19—20, 1855-ben pedig már legalább 20—25 volt. Rajtuk kívül azonban sok volt a felvásárló és mozgó kereskedő is.

62 A kereskedelem fejlettségéből következett, hogy a város kereskedői a Kereskedelmi Kamara „költségeihez" hozzájiárultak (tagdíjat fizettek). Méltán állapítja meg a Felvidéki Magyar Közlöny 1862-ben: „Kereskedői osztályunk nagyobb városnak is díszére lenne."

63 Az itt rendezett országos vásárokra — a helybeli kézműveseken és kereskedőkön kívül — a távoli községek lakói is nagy mennyiségű terményt és egyéb árut hoztak eladás céljából. De sok állatkereskedő is felkereste a balassagyarmati vásárt, s innen szállították Pest-Budára és külföldre (főleg Bécsbe) a szarvasmarhát. 1852-ben a városban közhírré tették, hogy a marhákat vasúton (ekkor még csak Váctól volt vasút) és lábon is lehet szállítani állatorvosi igazolással. Híres volt Balassagyarmat gabonapiaca is, mert jelentős volt a felvásárlás. A városban évente 8 országos vásárt tartottak.

64 A hetivásárokon is nagy forgalom bonyolódott le. A vásárok rendjét és zavartalanságát a városi hatóságok gyakran szabályozták, főleg a helybeliek érdekeit védve. A környékbeli falvak népe itt értékesítette feleslegét (gyümölcs, zöldség, tűzifa, tejtermék, baromfi, tojás stb.), amit a lakosság vagy a terménykereskedők vásároltak meg. A falusi nép az eladott termények árán rendszerint ilyenkor vásárolt az üzletekben. A hetivásárokat az 1850—1860-as években hétfőn és pénteken tartották.

65 Az élénk kereskedelemmel függött össze, hogy Balassagyarmaton már 1862 előtt is volt mértékhitelesítő hivatal, amely 1862-ben átmenetileg nem működött. 1863-ban azonban a főszolgabíró utasítására ismét felállították azt, mivel a régi felszerelési eszközök és rendszabályok megmaradtak. A városi „vékákat" rövid ideig a városgazda kezelte, 1864 után pedig maga a város vette kezelésbe. A város kereskedelmi-piaci körzetébe sok község tartozott.

66 A fejlődő gazdasági élet szükségképpen megkövetelte és kikényszerítette a közlekedés, s mindenekelőtt az úthálózat javítását és korszerűsítését. 1852-ben fejezték be a városi jegyzőkönyv szerint az ún. kishíd építését, s rövidesen egy gyaloghíd építését is megkezdték. Az Építészeti Hivatal rendeletére láttak hozzá a városon átvezető országút építéséhez, amihez az útmester a várostól naponta 10 ember kiállítását kérte. Nagyjából ugyanebben az időben (1853) kötelezték a főutcái háztulajdonosokat a járda kikövezésére. Az utak javítása céljából 1862 után mind nagyobb mértékben vették igénybe a közmunkát, amire nem csupán a volt jobbágyokat kötelezték, hanem mindenkit, aki igaerővel rendelkezett. A főszolgabíró 1863-ban elrendelte a közmunkaerő összeírását. Mégpedig oly módon, hogy ebből a szempontból a fogatok mellett a háztulajdont is figyelembe vették. A Felvidéki Magyar Közlöny 1863-ban felveti az Ipoly szabályozásának szükségességét, sőt ezzel kapcsolatban víztároló tavak létesítését javasolja.

67 A városon átmenő — és a főutcán végighaladó — út volt egyedül tűrhető állapotban. Ez már régen is fontos közlekedési útvonalat jelentett az Ipoly völgyében. Ez kötötte össze Balassagyarmatot Losonccal, a megye gazdaságilag legfejlettebb városával, valamint ezen lehetett eljutni a legközelebbi (1846-ban épült) vasútvonalhoz Vácra. A várost a környékbeli falvakkal földutak kötötték össze, amelyek rosszabb időjárás esetén gyakran hosszabb ideig járhatat-