Balassagyarmat története 896–1962 (Balassagyarmat, 1977)

A TÁJ TERMÉSZETI FÖLDRAJZA - V. A SZABADSÁGHARC BUKÁSÁTÓL A KIEGYEZÉSIG

a módos polgári családoknak (kereskedő, iparos) is volt legalább egy cselédje, szobalánya vagy szakácsnője, illetőleg mind a kettő. Ahol kisgyermek volt, ott dajkát is alkalmaztak. A városi jegyzőkönyvek szerint a „rossz bánásmód" miatt több megszökött cselédet, kocsist visszatoloncoltak gazdájukhoz. Több panasznál, kihallgatásnál beigazolódott, hogy a cselédeket, béreseket megverték, bérüket gyakran nem fizették ki, sőt komoly ok nélkül is elkergették őket.

57 Az iparosodás fejlődését erősen gátolta az önkényuralom politkai rendszere, a kormány által támogatott osztrák ipar versenye, a megszálló idegen katonaság eltartása, a növekvő adók, a kizsarolt lakosság nyomorúsága, az iparosok tőkeszegénysége, valamint a vállalkozói kedv hiánya és más egyéb okok. Az ipar fejlődését jelentékenyen hátráltatta a közlekedési viszonyok elmaradottsága is, ami drágította az áruszállítást és megnehezítette az értékesítést, s úgyszólván eleve kilátástalanná tette a nagyobb ipari üzemek telepítését.

58 Az 1860-as években a környék növekvő mezőgazdasági termelése bizonyos üzemek (halápi cukorgyár, kőbányák, mészégetők) létesítésével párosult. Ugyanakkor a városban elsősorban a szerény építkezések jelezték az ipar, a város gazdasági fejlődését.

59 Balassagyarmaton mindössze néhány kisebb ipari üzem, illetőleg iparvállalat volt. Nagy Iván szerint 1857 körül gyufagyár működött, amelyről azonban a 60-as években már nem történik említés. 1856 óta könyvnyomda is van a városban (Kék László tulajdonában), amely első a megyében. A börtönben a rabok a „dolgozóházban" elsőrendű fehér szűrposztót, szűrsarut és kiváló pokrócokat készítettek nagy mennyiségben. 1863-ban egy gőzmalom (helyét nem ismerjük) és 2 vízimalom működött a városban, s nagyjából ugyanebben az időben létesült a Kvitter Izsák-féle szeszgyár is.

G0 Balassagyarmat aránylag jelentős és sokoldalú kisiparának létjogosultságát az önkényuralom időszakában is az biztosította, hogy neki kellett ellátnia a város és környéke iparcikkszükségletét. 1843-ban már 200 főn felül volt az iparosmesterek száma.

61 Noha az iparosokat is sújtották természetesen a növekvő adók és sok legény (segéd) ment vándorútra, az iparosok száma és a kisipar jelentősége nem csökkent, mert az eltávozottaknál nagyobb számban telepedtek meg a városban új, máshonnan jött mesterek (főleg szűcsök, posztósok, kalaposok, órások stb.) és legények. Az a körülmény, hogy már az 1850-es években több iparos vásárolt házat, egyes iparágak fejlődését bizonyítja. Balassagyarmat kisiparosainak jó hímevéről tanúskodik az is, hogy más városokban (pl. Losoncon) is kaptak munkát, s az említett város olyan igazolást állított <ki róluk, miszerint a balassagyarmati kisiparosok gazdagok és megbízhatók. A céhek továbbra is működtek. A remekeléskor és a céhbe lépéskor a taksa lefizetése tovább is megmaradt. A városi jegyzőkönyvekben az alábbi céhek, illetve mesterségek neve szerepel a leggyakrabban: asztalos, ács, lakatos, kovács, kőműves, csizmadia, cipész, varga, szappanos, gyertyakészítő, kerékgyártó, esztergályos, rostás, téglás, szeszfőző, köteles, borbély, bábsütő, szűcs, kalapos, szabó, tímár, szitás, bádogos, pék, serfőző, szűrszabó, aranyműves, kádár, fazekas, gombkötő, enyvfőző, kőfaragó, „kútcsináló", órás, könyvkötő, üvesjes, kályhás, kéményseprő és „sipkakészítő". 1852-ben a város elrendelte a kontárok összeírását, továbbá korlátozta a vidéki iparosoknak a balassagyarmati vásárok első napján való árusítását (például a tímárokét). A választmány — a céhszabályokat módosító rendelet értelmében — 1849. augusztus 9-j ülésén úgy döntött, hogy a tanuló szabadon vá12 Balassagyarmat története 177