Balassagyarmat története 896–1962 (Balassagyarmat, 1977)

A TÁJ TERMÉSZETI FÖLDRAJZA

A pleisztocén idején, pontosabban a jégkorszakok száraz és hideg időszakaiban a folyómenti árterek homokjának és iszapjának poranyagát az uralkodó (keleties) szelek nagy távolságra szállították el. A levegőből lehullott poranyag az Ipoly völgyének és a Cserhát vidékének mélyebb, szélárnyékos részein halmozódott fel, s ott, ahol a poranyagot füves növényzet kötötte meg, löszfoltok, löszrétegek keletkeztek. A lösz környékünkön 200 m magasságig is megtalálható, néhol a hegyek szélvédett lejtőin (pl. Szügy határában), vagy a hegyektől közrefogott kis medencék belső peremén. A löszfoltok vastagsága igen különböző, esetenként a 10—12 m-t is eléri. A lösz a meredekebb lejtőkről több helyen lepusztult, néhol pedig későbbi eredetű homok fedi.

12 A holocén (jelenkor) időszakában is érvényesült az erózió és a defláció. A száraz nyugati szelek az Ipoly — és más folyók — árteréről sok futóhomokot szállítottak környékünkre, s itt szétteregették azt az idősebb homokon, agyagon és löszön. A szél egyes helyeken homokbuckákba halmozta fel a szállított homokot. A szél persze pusztított is, éspedig azzal, hogy az egyenletes felszínű tájat feldarabolta, a település határát változatossá, jellegzetes és hullámos dombvidékké formálta.

13 De a Nógrádi-medence balassagyarmati szakasza — főleg harmadkori üledékekből felépült részének — lejtőin, völgyeiben időszakos vízfolyások és patakok is alakultak ki, amelyek völgyüket mélyítve felszabdalták a lejtős felszínt. A település külső és belső területe az Ipoly bal partján helyezkedik el. Mégpedig délnyugati—északkeleti s részben nyugati—keleti irányú, egymással nagyjában párhuzamos, alacsony dombvonulatokon, tulajdonképpen az Ipoly teraszain és a köztük levő völgyekben. Északon az Ipoly közelében húzódó dombvonulat — amely a folyó 1. sz. terasza — a vágóhídi magaslatból indul ki, majd a településen át folytatódik kelet felé és a temető magaslatán túl kapcsolódik a folyó régebbi (2. számú) teraszához. A Feketevíz torkolatánál levő 165 mnes magas löszhát a 1. terasz lesüllyedt része. Ezen épült a régi város nagy része, amelynek tengerszint feletti magassága 150—160 m között van. Közvetlenül a vasútvonal déli oldalán elhelyezkedő dombvonulat, az Ipoly 2. számú (középpleisztocéni) terasza, Szobok major kavicsbányájától — a SüvítŐtelepen át (170 m) •— indul kelet felé. Az említett két terasz közti völgyben — Kővártól keletre a sportpályánál és a strandtól délre — a felszín alacsonyodik, de a város felé fokozatosan emelkedik Nyírj es-puszta irányába. A Süvítőteleptől délre helyezkedik el az Ipoly legrégebbi (ópleisztocón), 3. számú terasza, amely a településtől délnyugatra, a Nyírjes 200 m-es fennsíkjával kezdődik.

14 A szügyi országút és a Csesztvére vezető út közti — és dél felé szélesedő — területet párhuzamos dombok teszik változatossá. A Dézsa-patáktól délre a dombok magassága növekszik (Bakó-puszta felett 223 m). A terület legmagasabb pontja a 293 m magas Kövecseshegy, s ennek közelében van a kissé alacsonyabb Anna-hegy is. Az Űjkóvártól Ipolyszögig, valamint az országúttól délre a vasútvonalig terjedő árterület nagy része vizenyős és lápos, részben láperdő.

15 A drégelypalánki vasútvonal és a csesztvei út közti terület déli részén vonul végig az Ipoly legidősebb terasza, a terület északi végződésénél (vasút déli oldalán) pedig a 2. terasz lankás vonulata. Ezt a területet dombhátak és völgyek rendszere hálózza be. A táj szépségét fokozó erdők közül közismert a Szobok-pusztai, a Nyírjes- és Kincsem-pusztai.

16 Környékünk éghajlata lényeges eltérést nem mutat az Északi-Középhegység, s főleg a Nógrádi-medence éghajlatától. Az éghajlatnak és az időjárásnak azonban mégis megvannak a jellegzetes, egyéni vonások. S ez elsősorban annak tu-