Jakab Sándor: Nógrád megye története IV. 1944–1962 (Salgótarján, 1973)
A FELSZABADULÁSTÓL A SZOCIALISTA FORRADALOM GYŐZELMÉIG 1944—1948
helyen még az egyébként minimális párttagdíjat sem tudták megfizetni. Az aszály hatását azonban egyebek is tetézték. „Az agrár lakosság nehéz helyzetét súlyosbítja az elviselhetetlenül nehéz adóztatás és beszolgáltatás, valamint az iparcikkek rendkívül magas árai". A dolgozó parasztság tömegei súlyosnak találták a beszolgáltatási és adózási kötelezettségeket, különösen azok után, hogy a stabilizáció során szélesre nyitott agrárolló miatt az iparcikkek szinte elérhetetlenül magasak voltak számukra. De a gazdatársadalmon belül is kétségkívül az újgazdák kerültek a legnehezebb helyzetbe. Anyagi körülményeik miatt szinte semmiféle kilátásuk nem volt arra, hogy meg tudják vásárolni a legszükségesebb mezőgazdasági gépeket, felszereléseket és beszerezhessék igavonó és tenyészállataikat. A kommunista párt az ipari és mezőgazdasági termelés fokozása érdekében kifejtett erőfeszítéseivel egyidejűleg támogatta a munkásoknak és a dolgozó parasztságnak az életkörülményeik megjavítására irányuló jogos követeléseit. A mezőgazdaság fejlődéséhez fűzött remények nem teljesültek, így a kedvező helyzetre tervezett stabilizációs árarányok (agrárolló) is irreálissá váltak. Ezért nemcsak bátorította a párt, hanem igyekezett az élére is állni azoknak a megmozdulásoknak, amelyek a rendkívül magas ipari árak csökkentésének az óhaját fejezték ki. A kommunisták kezdeményezésére 1946. november 18-án Nógrád megye munkásságának és parasztságának küldöttsége Nagy Ferenc miniszterelnöknél járt, és tőle követelte az ipari árak leszállítását, az olcsó iparcikkek biztosítását a lakosság részére. 187 1947 elejétől sorozatosan szabadították fel a kötött mezőgazdasági árakat, s ennek következtében 1947. májusra megszűnt az agrárolló, sőt júniusra ipari olló alakult ki. A drágaság elleni akció egyébként szerves része volt annak a mozgalomnak, amelyet elsősorban az MNDSZ irányított és szervezett akkor országszerte. Az SZDP és az NPP megyei szervezetei általában támogatták a kommunista pártnak az ipari árak csökkentése érdekében indított akcióit. Emellett az SZDP — mint utaltunk rá — a nehézipari üzemek állami kezelésbe vételéért, illetve államosításáért is síkraszállt. Ennek ellenére a két munkáspárt együttműködése — számos más kérdésben — változatlanul nem valósult meg a megyében. Az SZDP továbbra sem tudta „elfelejteni" a B-lista végrehajtása során elszenvedett veszteségét, sérelmeit és a két munkáspárt versengése terén elszenvedett kudarcait. A sérelmek és kudarcok azonban valójában inkább csak ürügyül szolgáltak arra, hogy a jobboldali politikának és az annak megfelelő magatartásnak tágabb teret nyissanak. 1946 nyarától kezdve a megyei szociáldemokrata szervezetekben nem is nagyon leplezett kommunistaellenes agitáció folyt. Ezek után egyáltalán nem lehetett meglepő, ha Peyerék 1946 december elejei fellépése után a megyei, a Salgótarján városi és járási vezetők többsége lényegében Peyerék véleményét tette magáévá a párt hivatalos álláspontjával szemben. 188 De az addig is meglevő ellentétek még csak élesebbé váltak az üzemi bizottsági választások során. 1947 januárjában a salgótarjáni iparmedencében 15 üzemi bizottságot választottak újjá és ezeken a választásokon az SZDP teljes vereséget szenvedett, még a korábbi pozícióit sem volt képes megőrizni. 189 A megyei szociáldemokrata vezetők azonban az üb-választásokon elszenvedett vereségükből nem vonták le a megfelelő tanulságokat,
