Jakab Sándor: Nógrád megye története IV. 1944–1962 (Salgótarján, 1973)
A FELSZABADULÁSTÓL A SZOCIALISTA FORRADALOM GYŐZELMÉIG 1944—1948
lességeit és ellenőrző éberségét fokozza fel az eddigieknél jóval magasabb mértékre." A Baloldali Blokk megalakulása és márciusi követeléseinek az elfogadtatása a kisgazdapárt vezetőségével kétségtelenül hatalmas sikert jelentett a baloldal szempontjából. Nemcsak sikerült megállítani a jobboldali „rohamot" és egy időre leszerelni az FKGP „arányosítási" igényeit az államhatalomban és a közigazgatásban, hanem a demokratikus vívmányok megvédésén túlmenően is megerősödött a baloldal helyzete és pozíciói tovább gyarapodtak. A jobboldal bázisát jelentő közigazgatásból a reakciós tisztviselők egy részét B-listázták, s helyüket sok helyen a közigazgatási tanfolyamokat elvégzett munkások és dolgozó parasztok foglalták el. A földreform vívmányait a régi földbirtokosok és pártfogóik minden próbálkozásuk ellenére sem tudták kétségessé tenni. A kisgazdapárt kénytelen volt tudomásul venni, hogy a földreform-rendeleteket túllépő földosztásokat nem lehet többé visszacsinálni. „A földet vissza nem adunk!" jelszavának értelmét és jelentőségét a földreform gyors befejezésére elfogadott törvény erősítette meg 1946 májusában. 1 ' 3 S ezzel végérvényesen eldőlt, hogy a kiosztott földek valóban az újbirtokosok tulajdonába kerülnek, a bányák államosítása pedig nem egyszerűen az MNFF egyik programpontjának megvalósulását jelentette, hanem a nagytőke visszaszorításának és felszámolásának egyik nagy fontosságú lépését is. A kommunista párt és a baloldal sikerében döntő szerepet játszott az a körülmény, hogy a munkások mellett jelentős paraszti tömegek tömegakcióira építhetett. Nógrád megyében ugyan nem került sor nagyobb arányú parasztmegmozdulásokra, de a parasztok megnyilatkozásai és a kiosztott földek minden körülmények közötti megvédéséről tanúskodó elszántságuk bizonyította, hogy a választási eredményektől függetlenül egyre inkább készek felsorakozni a munkások mellé a reakció elleni harcban. Nagy hatást váltott ki a szénbányák államosítása a magyar munkásosztály más rétegei körében is. Követni kívánták a bányászokat. A Függetlenségi Front baloldalának 1946 tavaszi sikerei ellenére a belpolitikai helyzet labilis maradt, s ebben döntő szerepet játszott az, hogy az inflációt és a gazdasági helyzet belőle következő romlását egyelőre nem sikerült megállítani. Az infláció 1945 második és 1946 első felében a világtörténelemben addig és azóta is példátlanul álló méreteket öltött. Az árucserét általában közvetlen termékcsere váltotta fel. A munkások, alkalmazottak bérükért szinte semmit sem kaptak, a bankjegyek névértéke már csak csillagászati számokkal volt kifejezhető. Az árak és a bérek kiáltó ellentéte minden bérfizetésnél súlyos politikai problémát okozott. Voltak üzemek, ahol egy ideig nem engedélyezték a fizetésemelést. A munkások kérték, hogy hetenként legyen fizetésemelés, de ezt. adminisztrációs okokra hivatkozva elvetették. Végül is 1945 decemberében, 1946 januárjában az inflációs periódus egyik legválságosabb pontjához érkezett, amikor a bérek már a munkások minimális létszükségletét sem biztosították. A százalékos bér javítás itt már nem segített, olyan rohamos volt a pénz értéktelenedése és az áremelkedés folyamata. Ezért 1946. február elsején bevezették a kalória bérrendszert. Eszerint a munkások keresetét a heti kalória igény, illetve minimum alapján állapították meg, melynek egy részét
