Jakab Sándor: Nógrád megye története IV. 1944–1962 (Salgótarján, 1973)
A FELSZABADULÁSTÓL A SZOCIALISTA FORRADALOM GYŐZELMÉIG 1944—1948
láttán 1945 szeptemberében az üzemi bizottságok már mérnököket kerestek és október hónapban 6 mérnököt vissza is vettek. 116 A salgótarjáni üzemek — hasonlóan más vidéki telephelyű nagyvállalatokhoz — jogilag mint budapesti bejegyzett cégek működtek. A medence szénbányáinak túlnyomó része központilag a fővárosban székelő „budapesti" Salgótarjáni Kőszénbánya Rt., az acélárugyár (az ózdi, borsodnádasdi üzemek is) a „budapesti" Rimamurány—Salgótarjáni Vasmű Rt., a tűzhelygyár a Budapest—Salgótarjáni Gépgyár és Vasöntő Rt. tulajdonában voltak. A telephelyek kb. 2 hónappal előbb szabadultak fel mint központjaik. Ezért eleinte a főváros felszabadulásáért folyó harcok és a közlekedés bénultsága miatt az összeköttetés a vállalati központok és a vidéki telephelyek között szinte teljesen hiányzott. A főváros felszabadulásának idejére a salgótarjáni üzemek termelése — a párt- és szakszervezeti szervek, valamint a munkások, itthon maradt és munkára jelentkezett műszakiak, értelmiségiek tevékenységének s a szovjet hadsereg és a debreceni kormány segítségének eredményeként — megindult. A vállalati központoknak ebben semmi szerepük sem volt. A vezérigazgatóságok csak utólag, az üb-tőf, az üb által megbízott igazgatóktól értesültek a háborús károkról, a termelés megindulásáról, a napi gondokról. Elismeréssel és megnyugvással fogadták a tájékoztatást. Alig vonult át a front a nógrádi iparvidéken, már megindult a vérkeringés. A vízzel el nem öntött bányarészekben már 1944 decemberében folytatódott a munka — jóllehet energia hiányában primitív eszközökkel dolgoztak. Februárban a teljesen megbénított Vízválasztói Erőmű egyik gépegységének üzembehelyezésével villamos energiához jutott a bánya, megkezdődhetett a helyreállítás, az aknák víztelenítése. E munkát mintegy 900 földalatti és 1300 külszíni bányász végezte. (1944-ben 10 350 fő dolgozott a szénmedencében.) Azok a bányaüzemek, amelyek 1942— 1943-ban naponta átlag 7000 tonna szenet termeltek s 1945 januárjában csak napi 860 tonnát tudtak felszínre hozni, februárban már 1800 tonnát termeltek. Az acélárugyár üzemképes állapotba helyezése is megindult decemberben mintegy 300 dolgozó részvételével. (1944-ben 2680 fő volt az üzem létszáma.) Január első felében megtörtént a felrobbantott vízvezeték helyreállítása, a villamos erőközpont és a gázfejlesztőtelep beindítása. A gőz-, a gáz- és az energiaellátás biztosításával az egyes üzemrészekben fokozatosan megindult a termelés. A vezérigazgatóságok nem mutattak érdeklődést a termelés fellendítése, a jövő iránt. Kilátástalanság, érdektelenség volt jellemző rájuk, igyekezetük csupán a vezérigazgatóság alkalmazottainak élelmiszerrel való ellátására irányult. A zagyvapálfalvi síküveggyárból 60 munkás kivételével mindenkit el akartak bocsátani. A párt és az üb-szervek fellépésére ugyan hajlandók voltak elállni ettől és kijelentették, hogy „dollár és font is rendelkezésre áll az üzem beindításához, de csak akkor, ha az üzem irányításában Fehér igazgató is részt vehet". 11 ' Ez az álláspont — hogy régi vezető embereik maradhassanak — kimondatlanul a többi üzem tulajdonosánál is megvolt. Az újjáépítés támogatását tehát hatalmuk visszaállításához kötötték. A termelés beindításához, bővítéséhez valójában mégsem szereztek pénzt, illetve a magukéból nem adtak, s ezt a nehézségekkel indokolták. A salgótar-
