Jakab Sándor: Nógrád megye története IV. 1944–1962 (Salgótarján, 1973)

A FELSZABADULÁSTÓL A SZOCIALISTA FORRADALOM GYŐZELMÉIG 1944—1948

lassabban haladt a regenerálódás folyamata: 1945 végén a termelés az utolsó békeév 22,6 %-át, a termelékenység 30,5 %-át érte el, közben ugyanis a dolgozók száma 1553 főre növekedett.

108 A még mindig alacsony teljesítmény okát a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. 1945. július 17-i Központi Igazgatósági ülése a következőkben látta: „az élelmiszer és ruházati cikkekkel való hiányos, rendszertelen ellátás, a csille és vagonhiány, s mindezeket a tényezőket messze felülmúlóan a mérnökhiány és a munkafegyelem teljes meglazulása". Az okoknál külön kiemelték: „a visszaesésnek 80 %-át annak a számlájára kell írnunk, hogy a demokratikus Magyarországban még az új intézmények nem tudtak a rendelkezésükre álló rövid idő alatt úgy beilleszkedni a termelés fokozásába, mint ahogy azt elvárjuk. A bányákban működő üb-k óriási panaszirodákká fejlődnek. Ehhez járul még az a nagy keresetkülönbség, amelyet az alkalmi munkás, kőműves, fuvaros stb. el tud érni, szemben a bányában dolgozó munkással. Ez a körülmény okozza azt, hogy a munkáslétszámnak nagy hányada (volt időszak, amikor ez elérte a 25 %-ot) mint hiányzó szerepelt."

109 Az igazgatóság helyzetmegítélésének realitása nem kétséges, csak éppen az okok megjelölése és a megszüntetésükre irányuló törekvés hiányzott az „objektív" megállapításokból. A salgótarjáni bányák régóta törzsgárdával dolgoztak: a törzsgárda tagjai a háború alatt is együttmaradtak. A termelésben való részvételüket azonban közvetlenül a felszabadulás után gátolta a közbiztonság laza állapota és az ellátás elégtelensége. A vidékről bejárók munkába állását viszont elsősorban a közlekedés bénultsága akadályozta. A munkaerőhiányt kezdetben növelte, hogy a felszabadulás első hónapjaiban — sőt, első éveiben — a korábbinál több embert kellett foglalkoztatni fenntartási munkákon. A nagybátonyi bányákban 1939-ben 1 hónapban 1134 fenntartási műszak volt, 1945 áprilisában 1762, májusában pedig 1844. Emiatt a feltárási műszakok száma jelentősen csökkent. A folyamatos üzemvitel, a gazdaságos termelés azt igényelte volna, hogy a munkásság 66 %-a földalatti legyen, de ebben az időben ezt nem teljesítették a munkaerőhiány miatt s azért, mert a földalatti és a külszíni dolgozók bérét az előbbiek rovására aránytalanul állapították meg.

110 1945 októberéig, novemberéig mindössze átlag 20 P különbség volt a földalatti és külszíni dolgozók keresete között. A földalatti dolgozók zöme ennek ellenére nagy erőfeszítéseket tett a teljesítmény növelésére. A Központi Igazgatóság a földalattiak teljesítményében mindössze 10 % csökkenést regisztrált, de az összmunkásságra számítva az egy főre eső teljesítmény csökkenése elérte az 50 %-ot. Ebből bizonyos rész indokolt volt, mert a bányáknál éppen a termelés folyamatossága érdekében pl. cipészműhelyeket kellett szervezni, növelni kellett a kézművesek, élelmiszerbeszerzők és mások számát, akikre elengedhetetlenül szükség volt. A teljesítmény alakulását nagymértékben befolyásolta az üzemanyag-, illetve nyersanyaghiány is. Sokszor okozott termeléskiesést a karbidhiány. Eleinte e nélkülözhetetlen anyagot Csehszlovákiából, illetve Lengyelországból szerezték be, de innen is csak korlátozott mennyiségben lehetett kapni. Később a társulat dorogi karbidgyára termelni kezdett, azonban ez — tőkés mesterkedés miatt — a karbidszükségletet csak részben fedezte. Kezdetben nem folyt robbantószergyártás sem. Helyette a katonai lövedékek robbanótöltetei-