Jakab Sándor: Nógrád megye története IV. 1944–1962 (Salgótarján, 1973)
A FELSZABADULÁSTÓL A SZOCIALISTA FORRADALOM GYŐZELMÉIG 1944—1948
Burkoltan, jogszabályokkal takarózva némelyik hivatal is akadékoskodott, amivel kedvetlenséget, zavart okozott. Több esetben még a Megyei Földrendező Tanács is adott ki ellentmondó utasításokat a helyi bizottságokra, vagy felső rendelkezésre hivatkozva. A benczurfalviak ezért panaszolták felháborodottan, hogy az „újonnan földhözjuttatottak közül senki nem mert szántani, vetni, mert nem tudja, hogy melyik osztásnál, hol kap majd, vagy melyik darabot veszik el tőle". 97 Ilyen határozatoknak és beavatkozásoknak lett az eredménye az is, hogy Debercsényben a volt gazdasági cselédek csupán 20 kat. hold földet mertek megművelni. 98 Az egy községen belüli bizonytalanságnál súlyosabb volt, mert több embert érintett, ha a községek egymás között kiosztható területek nagyságát és jogosságát vitatták. Tudjuk — fentebb már volt róla szó —, hogy kevés felosztható föld volt, s több község esetében az is egy földbirtokos tulajdonában volt. Ilyenkor az említett vita miatt valamennyi ottani földigénylő helyzete bizonytalanná vált. Sok vitára, s ebből következően sok bizonytalanságra adott okot a felosztás mértéke és módja is. így többek között Dejtár—Patak—Érsekvadkert, Dejtár—Nagyoroszi—Patak, Kisterenye—Vizslás községek között volt ilyen ügy. Békétlenségre, széthúzásra adott alkalmat továbbá az is, ha a földosztásnál az osztható terület nagysága és helye ügyében a volt cselédek és mezőgazdasági munkások a törpebirtokosokkal, kisparasztokkal kerültek szembe. Tereskén pl. a cselédek 2—3 kat. holdat kaptak, a gazdák viszont 8—10 kat. holdat. Kétbodonyban is hasonló helyzet állt elő. Rimócról panaszt tettek a földosztó bizottság ellen, mert „a gazdák tovább erősödtek — egymásnak adtak földet — a nincstelenek nem kaptak, vagy a legrosszabb minőségű földet kapták". Mátraverebélyen a földosztás a falut a volt cselédekkel fordította szembe és viszont. Hasonló nagy gondot okozott a házhely-igénylés és az alkalmas terület kijelölése. Ebből több helyen (Sóshartyán, Salgótarján) komoly ellentét, bizonytalanság keletkezett. Másfajta problémát vetett fel viszont az, hogy több községben a földigénylő bizottságok úgy próbáltak a földhiányon enyhíteni, hogy elhatározták a 100 kat. holdon aluli birtokok felosztását is. Emiatt persze már nemcsak a tulajdonosok tiltakoztak, hanem a felsőbb földbirtokrendező szervek is igyekeztek útját állni a földreformrendelet túllépésének. „Sérelmes egyes községekben az a vita — írta erről a kérdésről a vármegye gazdasági felügyelője —, amely fönnáll a 101 kat. holdon aluli birtokosok birtokainak elkobzása, vagy megváltása körül is, amelyet különböző községi földigénylő bizottságok felosztásra ítéltek, illetve fel is osztottak. De a beterjesztett ívek alapján a vármegye mást határozott és semmisnek nyilvánította a községi határozatot... mind jogosan kiosztásra kerültek, megfelelő indokokkal alátámasztva és mégis elutasította a vármegyei tanács..."" Néhol, így Nógrádmegyeren azonban felsőbb utasításra sem adták vissza a régi tulajdonosoknak a földet, hanem a szó szoros értelmében kaszával, kapával védték meg az újgazdák birtokaikat. Nógrád megyében 1945. április derekán Palotáson és Varsányban kezdődött meg az az új „honfoglalás", amely hosszú hetek és hónapok erőfeszítései és küzdelmei után az igazi és jogos tulajdonosok kezébe adta a földet. 3 Nógrád megye története 33
