Jakab Sándor: Nógrád megye története IV. 1944–1962 (Salgótarján, 1973)

A NÉPHATALOM MEGSZILÁRDULÁSA ÉS A SZOCIALISTA ÉPÍTÉS ÁLTALÁNOS FELLENDÜLÉSE AZ ELLENFORRADALOM LEVERÉSE UTÁN. A SZOCIALIZMUS ALAPJAINAK LERAKÁSA 1957—1962

pesítettségének alacsony színvonala. A salgótarjáni acélárugyárban például az összes megmunkálási időnek 68 %-a volt kézi és csak 32 %-a gépi megmun­kálási idő. De a többi üzemben sem volt jobb a helyzet. A meglevő gépek tel­jesítőképessége ugyancsak meglehetősen alacsony fokú volt. Az üzemek gyak­ran régen kiöregedett, korszerűtlen, kis termelékenységű gépekkel, illetve ter­melőberendezésekkel dolgoztak. A géppark nagy része megközelítette az elhasz­nálódás határát. Ennek ellenére a műszaki fejlesztés szükségessége nem volt elfogadott sem a dolgozók, sem a műszaki vezetők körében. Az ellenkezés — mint korábban már láttuk — abból fakadt, hogy az üzemi vezetők nem voltak rá­kényszerítve az új technika bevezetésére, hiszen rendelkezésükre állottak az extenzív fejlesztés feltételei. A munkások szembeszegülése pedig abból a félel­mükből táplálkozott, hogy a műszaki fejlesztéssel elvesztik kenyérkereseti le­hetőségüket. Emellett az üzemi vezetők közül többen — sőt olykor egyes mun­kások is — azért ellenezték a műszaki fejlesztést, mert nem akarták vállalni az ezzel járó tanulást, továbbképzést. Az acélárugyárban például nem minden műszaki vezető volt a rekonstrukció híve. Ennek folytán 1959-ben csak 64 %-át használták fel a 3,5 millió műszaki fejlesztési alapnak. Hasonlóan az ÉM Nóg­rád megyei Állami Építőipari Vállalat salakblokk kikísérletezésére kapott 49G ezer Ft-ot és mindössze az összeg 7 %-át használta fel. Az ilyen nagymértékű lemaradásban persze az is közrejátszott, hogy a vállalatok későn kapták meg a műszaki fejlesztési alapot. A salgótarjáni üveggyárban a munkások és egyes műszaki középkáderek tiltakoztak a gépesítés ellen, nem akarták engedni az Owens gépnél a behordó szalag felszerelését. 174 A rekonstrukcióval járó műszaki fejlesztést sok esetben a műszaki állo­mányban levők egy része is gátolta. Tudták, hogy a magasabb szintű tech­nológiai, üzemi szervezési feladatoknak nem tudnak megfelelni. A műszaki beosztásban levőknek ugyanis csak a kisebb része rendelkezett egyetemi vagy főiskolai, illetve középiskolai végzettséggel, amit az alábbi, 1960. október l-re vonatkozó megyei adatok is bizonyítanak: 175 Megnevezés összes Ebből műszaki egyetemi, főiskolai középiskolai végzettségűek száma Minisztériumi ipar 1531 195 484 Állami helyi ipar 86 7 26 Szövetkezeti ipar 40 1 2 összesen 1657 203 512 A fenti számadatokból is kitűnik, hogy igen alacsony volt a megyében a mérnökök száma. 1958-ban országosan 10 000 ipari foglalkoztatottból 154 volt a mérnök, ezzel szemben Salgótarjánban az öt legnagyobb ipari üzemben, ahol kb. 10 ezer főt foglalkoztattak, mindössze 59 mérnök dolgozott. Így a 24 mér­nököt foglalkoztató salgótarjáni acélárugyárban ténylegesen 45 mérnökre lett volna szükség. De 10 mérnök hiányzott az ÉM Nógrád megyei Építőipari Válla­latánál is. 170 Hasonló vagy még az említetteknél is rosszabb volt a helyzet a többi üzemben,

Next

/
Thumbnails
Contents