Jakab Sándor: Nógrád megye története IV. 1944–1962 (Salgótarján, 1973)

A FELSZABADULÁSTÓL A SZOCIALISTA FORRADALOM GYŐZELMÉIG 1944—1948

megindítását. A helyreállítást az üzemek gazdasági és mozgalmi vezetői itt is nagy körültekintéssel oldották meg. Tervszerűen, fontossági sorrendben állították helyre az erőközpontokat, víz-, gőz-, gázvezetékeket és az elektromos ellátást. Előkerítették az elrejtett gépeket, s megbízottakat indítottak útnak a pályaudvarokra, külföldre az elszállított gépek felkutatására, visszahozatalára. Az üzemek összefogással túljutottak a leküzdhetetlennek látszó akadályokon. Azokat a gépeket, anyagokat, amelyeket nélkülözni tudtak, vagy csak a későbbi időben használták volna fel, átadták egymásnak. A salgótarjáni üveggyár kölcsönadott az acélgyárnak 40 m gumiszalagot, a bányának 20 db motort, a zagyvapálfalvi üveggyárnak 1 db egyenáramú motort. Egymás segítésének másik módja az volt, hogy legyártották a társ-üzemeknek az induláshoz szükséges kisebb gépeket, gépalkatrészeket. Ilyen munkát — öntést, esztergályozást és egyebet — elsősorban a tűzhelygyárban, a bányagépgyárban és az acélgyárban végeztek. Ez a segítség szinte megfizethetetlen volt. Az első időben néhány üzem a szovjet hadsereg megrendelésére is dolgozott. Az acélárugyárban például kapát, lapátot, ásót, lópatkót és géppisztolyalkatrészeket, később pedig szeget, drótot, hídverőkosokat, a tűzhelygyárban dugattyúkat, puskavesszőket és harckocsi-alkatrészeket gyártottak. A zagyvapálfalvi üveggyárban az üvegvágók bérmunkában dolgoztak a szovjet hadseregnek, a béren kívül tekintélyes mennyiségű lisztet, olajat, margarint, marhaés birkahúst, sót is kaptak ellenszolgáltatásként. Nagy erőfeszítések árán, de megindult tehát a termelés, az élet. A munkások áldozatvállalása csodálatra méltó volt. Éhezve, hiányos ellátás mellett dolgoztak az újjáépítésen, amelynek a kommunista párt és más mozgalmi szervek voltak a motorjai. E szervek vezetői keresték fel a munkásokat és szólították őket munkára, indították el az üzem termelőeszközeit legjobban ismerő műszakiakat, szakmunkásokat a gépek, nyersanyagok felkutatására. A mozgalmi szervek irányították a termelést, a munkások ellátását stb. A salgótarjáni üzemekben e szervek munkája döntő jelentőségű volt. A vállalatok, üzemek központjai Budapesten székeltek. A főváros még fel sem szabadult, amikor itt már folyt a termelés. Budapest felszabadulásakor Nógrád megyében már helyreállított üzemrészek voltak és a termeléssel járó kérdések voltak a mindennapi élet fő gondjai. Nyersanyag-, termelőeszköz- és energiahiány, de ugyanakkor felszabadultság, határtalan lelkesedés és akaraterő jellemző ezekre a hetekre, hónapokra. A lázas újjáépítő munka élén a termeléssel foglalkozó bizottságok álltak. Az 1919-es Magyar Tanácsköztársaság tapasztalatai, emlékei, a felszabadító szovjet hadsereg tisztjeinek tanácsai, a Debrecenből és az ország más részeiből érkező hírek alapján Nógrád megye üzemeinek dolgozói is hozzáfogtak a „munkástanácsok", a „termelési bizottságok", az „üzemi bizottságok" megalakításához. Az üb-k tagjainak politikailag képzett, munkásmozgalmi tapasztalattal rendelkező, nagy szakmai tekintélyt élvező munkásokat választottak. Közülük többen 1919-es vöröskatonák voltak, részt vettek az ellenállásban, és életük kockáztatásával szervezték a gyárak fasiszták általi leszerelésének megakadályozását. A tagok között megfelelő arányban kaptak képviseletet a szakmák, a fizikai, szellemi, a kolonizált és a faluról bejáró dolgozók képviselői. Az