Jakab Sándor: Nógrád megye története IV. 1944–1962 (Salgótarján, 1973)

A FELSZABADULÁSTÓL A SZOCIALISTA FORRADALOM GYŐZELMÉIG 1944—1948

a reájuk eső 22—22 főből 15—16 tagot Balassagyarmatról (sokat a vármegyeházáról — J. S.) delegálták, viszont az MKP és az NPP küldötteinek több mint fele a megye különböző járásaiból került be a törvényhatósági bizottságba. Az MKP küldötteinek zöme Salgótarjánból, illetve a salgótarjáni járásból került ki.

65 A megye alispánja szociáldemokrata, a vármegyei főjegyző pedig pártonkívüli volt. A járási, városi főszolgabírók közül 4 az SZDP-nek, 1 az MKPnek, 1 az NPP-nek volt a tagja és 1 pártonkívüli is volt közöttük. A községi jegyzők közül 34 pártonkívüli, 13 kommunista, 6 szociáldemokrata, 6 kisgazdapárti és 2 parasztpárti volt.

66 A megyei, járási vezető tisztviselők többsége tehát az SZDP-be lépett be. A beosztottak szintén ide jelentkeztek részben főnökeik miatt, részben mert a szociáldemokrata pártot az „intelligencia" pártjának tartották. A falusi jegyzők zöme pártonkívüli volt, ami helyenként várakozó álláspontjukat tükrözte, másutt viszont a politikától való látszólagos távolmaradásuk, közigazgatási tevékenységük „politikamentességének" a demonstrálása volt. Mindenesetre elég szembetűnő volt, hogy az MKP politikai befolyásához és a megyében betöltött szerepéhez mérten a közigazgatási tisztviselők közül csak meglehetősen keveset mondhatott tagjának. A kisgazdapárt ugyancsak kisszámú részesedését azonban jelentősen enyhítette az a körülmény, hogy a „pártonkívüliek" többsége valójában hozzá húzott. Mindez már 1945 első felében előre vetítette annak árnyékát, hogy a közigazgatásért, pontosabban a közigazgatás feletti befolyásért kemény küzdelemre lehet számítani a pártok, a baloldal és a jobboldal között. A közlekedés, a hírközlés hiánya miatt a nemzeti bizottságok, a közigazgatási és üzemi vezetők — a szovjet hadsereg képviselőinek ösztönzésére és támogatására — maguk kezdtek hozzá az újjáépítés megindításához. Az újjáépítés megindulásában azonban valójában a munkások és parasztok játszották a döntő szerepet, akik a legtöbb helyen a kommunista párt kezdeményezésével láttak hozzá a munkához. A legelső feladat az áramszolgáltatás helyreállítása volt. Ennek érdekében először a salgótarjáni acélgyár üzemi erőművében levő megmentett turbinát helyezték üzembe. Az üzembe helyezést 1945. január 2-ára fejezték be.

67 Ettől fogva a gyári erőmű rendszeresen szolgáltatott áramot és februárig táplálta a vízválasztói hőerőművet, ahol addigra részben előkerültek az elrejtett gépek, fontos alkatrészek és ha részlegesen is, de szintén megindulhatott az energiatermelés. Eleinte ugyanis mindössze a IV. számú, 7 MW-os gépegységet sikerült működésbe hozni, a többit csak azután, miután az erőmű dolgozói a vasútállomáson rekedt vagonokból és az inászói bányákból előkerítették a többi gépalkatrészt. Az erőmű megindításával egyidejűleg elkezdték a villamos távvezeték építését is. Ehhez a villamos vezeték mentén fekvő községek dolgozóitól munkaés igaerőt kértek. Mivel a szűkös energiával a legszigorúbban takarékoskodni kellett, az áramszolgáltatásban fontossági sorrendet állítottak fel. Első volt a bányák, a malmok, a kórházak árammal való ellátása. Ezt a szolgáltatást azonban nemcsak Nógrád megye területére biztosították, hanem segítették Dél-Szlovákiának a megyével határos területei (Losonc és környéke) ellátását is.

68 Az acélárugyári erőközpont és a vízválasztói erőmű megmentett, hősies