Jakab Sándor: Nógrád megye története IV. 1944–1962 (Salgótarján, 1973)

A SZOCIALIZMUS ÉPÍTÉSÉNEK KEZDETE, ELLENTMONDÁSAI 1948—1956

megfelelően a politikai életbe. A népfrontbizottságokat nem „dekoratív" alkalmi jellegű egyesüléseknek, hanem társadalmi életünk állandóan hatótényezőjének szánták. Mégis a velük szembeni konkrét követelménytámasztás kimerült a választások lebonyolításában, jelöltek állításában, ezen túl pedig a hazafias érzés és a népek barátsága eszméjének ápolásában, a nemzeti kultúra fejlesztésében.

97 A népfrontszervező munkát a megyében a Központi Vezetőség 1954. augusztusi határozata indította el. A helyi bizottságok választógyűlései 1954 szeptember—október folyamán zajlottak le. A pártszervezetek idegenkedtek a feladattól; a fő problémát az okosta, hogy nem lehetett kommunista többségű népfrontbizottságokat létrehozni, továbbá, hogy falun a termelőszövetkezeti parasztság mellett az egyénileg gazdálkodó parasztoknak, közöttük a középparasztoknak is helyet kellett biztosítani. így az októberi országos népfrontkongresszuson 70 nógrádi küldöttből is 70% pártonkívüli volt és 16 fő egyénileg gazdálkodó paraszt. A megyei bizottság egyik tagjának az volt a véleménye, hogy a pártszervezetek idegenkedése ellenére a választások jól sikerültek, mert „a népfrontbizottság tagjai közé sokan kerültek jól dolgozó, rendkívül értelmes középparasztok, bekerült a falu értelmisége, a falu papja", akiknek „politikai és szakmai képzettségük olyan magas, hogy sok esetben magasabb a bekerült párttagokénál. Ezek bátran beszélnek, különböző javaslatokat tesznek. Szakkérdéseket vitatnak."

98 Mások viszont azt emelték ki, hogy az ipari területeken kevesebbet törődtek a népfrontbizottságok propagálásával, mint falun, s emiatt „a munkásosztályban bizonyos passzivitás, visszahúzódás mutatkozik ... Kialakult egy olyan nézet. .. hogy a népfront falusi mozgalom lesz." A népfront pártirányításának biztosítására a bizottságokban MDP-csoportokat szerveztek. A járási pártszervek megítélése szerint a pártirányítás azonban nem érvényesült megfelelő mértékben vagy azért, mert „bizonyos kisebbségi érzés" tapasztalható a népfrontbizottságban dolgozó pártvezetőknél és párttagoknál, vagy mert „a pártszervezetek magára hagyták a népfrontbizottságokat, abba gyenge képességű elvtársakat küldtek, akik nem tudtak érvényt szerezni pártunk politikájának". Sokan úgy érezték, hogy a népfrontbizottságok megalakulásával veszélybe került a párt vezető szerepe. „Több községi pártszervezet munkájában — állapította meg a megyei végrehajtó bizottság 1955 februárjában — tapasztalható baloldali szektaszellemű magatartás, ezeken a helyeken a pártszervezetek vezetői nem nézik szívesen a népfront-bizottságokban aktivizálódó erőket." Kisterenyén például, amikor a népfrontbizottság tagjai értekezleten megbeszélték a békegyűlésekre való mozgósítást, a párttitkár kijelentette: „megbízható embereket fog melléjük állítani az agitációs munka végzésekor". Máshol a párttagok szóvá tették, „nem úgy jön ki a javaslat a népfront bizottságtól a falu dolgozói felé, hogy ezt és ezt az a párttag javasolta, aki a népfront bizottságban van, hanem többségében úgy, hogy ... ez a középparaszt, vagy ez az értelmiségi".

90 A párt vezető szerepének féltésére azonban a helyi népfrontbizottságok is tápot adtak akkor, amikor pl. fogadóóráik „panasz-órákká válnak" és a Hazafias Népfrontot úgy kezdik tekinteni, mint a „legmagasabb fellebbezési fóru-