Jakab Sándor: Nógrád megye története IV. 1944–1962 (Salgótarján, 1973)

A SZOCIALIZMUS ÉPÍTÉSÉNEK KEZDETE, ELLENTMONDÁSAI 1948—1956

belefolytak a begyűjtésbe, a mezőgazdasági munkák szervezésébe, túlzott aprólékossággal foglalkoztak a termelőszövetkezetek gazdasági kérdéseivel, a közellátás problémáival. A megyei pártbizottság a bányákban is nem egy esetben átvette az üzemvezetők feladatát. Ez nagyfokú bizalmatlanságot takart az állami és gazdasági szervekben dolgozók iránt és abból a helytelen felfogásból fakadt, hogy „mindenért ami ebben az országban történik, a kommunisták a felelősek". Csak azt a munkát tartották jónak, amit a pártmunkások, vagy azok vezetésével végeztek el. Az állami szervek helyetti munkavégzés megfosztotta az itt dolgozó funkcionáriusokat az önállóságtól, a felelősségtől, a gyámkodás megakadályozta fejlődésüket. A párt és az állami szervek közötti egészségtelen viszony alapja volt az adminisztratív módszerek, az önkényeskekedések elterjedésének. Kialakult az a helytelen gyakorlat, hogy eltávolították a községek éléről azokat a vezetőket, vagy közigazgatási tisztviselőket, akik a párttitkárokkal nem jöttek ki, a következő indoklással: „másképpen nem lehel dolgozni". A pártválasztmány határozata kimondta, hogy a pártszervekben és szervezetekben biztosítani kell a kollektív vezetést, a pártdemokrácia, a bírálat és önbírálat érvényesülését. Többet kell foglalkozni a párt belső életével, a párttagság aktivizálásával, ideológiai képzésével. A határozat hangsúlyozta, hogy a párt tagjai, funkcionáriusai tartózkodjanak többet a dolgozók között, hallgassák meg problémáikat, segítsenek azok megoldásában. A vezetők elé követelményként állította a nagyobb példamutatást, a dolgozók ügyeinek gyorsabb intézését. Kiemelte, hogy minden területen biztosítani kell a törvényesség megtartását, ugyanakkor erősíteni kell az állampolgári fegyelmet.

88 Az augusztusi pártválasztmány után a megyei, járási és városi pártbizottságok tevékenységük középpontjába állították munkamódszereik megjavítását, a kollektív vezetés megteremtését, a bürokratikus munkastílus megszüntetését, a bírálat fejlesztését, tömegkapcsolataik erősítését. Türelmetlenül vették tudomásul, hogy egyik napról a másikra nem tudják megváltoztatni az évek alatt megkövesedett diktatórikus irányítási formákat, hogy nem tudják kampányszerűen „bevezetni" a pártdemokráciát: „ ... még mindig lehet találkozni a bírálat nyílt elfojtásával, a bírálók megfélemlítésével" — állapították meg a megyei pártszervek 1954 áprilisában. Jellemző erre különösen a gazdasági vezetőknél, hogy amikor felelősségre vonják őket, azután kezdenek kutatni, hogy kiktől indulhatott el a bejelentés, ahelyett, hogy „megköszönnék a figyelmeztetést és hozzáfognának a hibák kijavításához". Ezért szigorú büntetésekkel, több esetben példák statuálásával akartak érvényt szerezni a hosszú, türelmes nevelőmunkával meghonosítható magatartás-normáknak. 1954 elején leváltották a salgótarjáni üveggyár igazgatóját (és a KEB kizárta a pártból), mert eltávolította, vagy kisebb beosztásba helyezte azokat a dolgozókat, akik bátran meg merték mondani hibáit. Ugyancsak ekkor váltották le funkciójából és zárta ki a Központi Ellenőrző Bizottság a párt soraiból a balassagyarmati járási pártbizottság titkárát, mert többszöri figyelmeztetés ellenére „parancsolgatással, utasításokkal akart eredményeket elérni, így akarta tekintélyét biztosítani", bírálóit pedig üldözte. „Súlyos hibát követtünk el — ismerte be a megyei párttitkár az MDP III. Kongresszusán —, amikor nem indítottunk har-