Jakab Sándor: Nógrád megye története IV. 1944–1962 (Salgótarján, 1973)

A SZOCIALIZMUS ÉPÍTÉSÉNEK KEZDETE, ELLENTMONDÁSAI 1948—1956

nem megfelelő viszonyában és az ideológiai munka elmaradottságában" látta. Hangsúlyozta, hogy „az összes elkövetett hibák és tévedések egyik fő forrása a kollektív vezetés hiánya, a kollektív vezetés helyettesítése személyi vezetéssel", amely „személyi kultusszal és a párt, valamint a népi demokrácia fejlődésére káros vezérkedéssel párosult". „A személyes vezetés módszere és a személyi kultusz, felülről lefelé terjedt a pártban — állapította meg a határozat —, kihatott a pártéletre, a pártszervek és pártszervezetek munkájára, háttérbe szorítva a kollektív vezetés módszereit, a kötelező kommunista szerénységet, rontotta a pártfunkcionáriusok és pártszervek viszonyát a tömegekhez és szinte a pártnevelés általános módszerévé lett." A párt és az állami, tanácsi szervek bürokratikus munkastílusa, a gazdaságpolitika súlyos torzulásai, a dolgozókkal szembeni igazságtalan, jogtalan zaklatások, a törvénysértések elszaporodása a rendőrség, az államvédelmi szervek, a bíróság részéről a tömegektől való elszakadáshoz vezettek — vonta le a következtetést a határozat. A jövőre vonatkozóan szükségesnek tartotta a kollektív vezetés megteremtését, a pártdemokrácia kiszélesítését, az ideológiai elmaradás felszámolását, a kádermunka megjavítását, az állami és pártvezetés szétválasztását.

83 Bár a megyei pártválasztmány az 1953. májusi ülésen a választások intő tapasztalataitól kényszerítve már felismerte a helytelen politikai gyakorlat egyes elemeit, s megindult az eszmélés folyamata, mégis a Központi Vezetőség június 27—28-i ülése váratlanul érte a megye kommunista vezetőit. A felfedett hibák, politikai torzulások óriási súlya és tömege, az addig szilárdnak vélt és vakon követett politikai irányvonal összeomlása elbizonytalanította, megbénította őket. Első megnyilvánulásaik arról tanúskodnak, hogy június utolsó napjaiban nem is annyira a határozat értelmezésével, munkájuk felülvizsgálatával törődtek, hanem — saját hibáikkal való bátor szembenézés helyett — igyekeztek elhatárolni magukat az elmúlt évek kritikus eseményeitől, nem vállalva a közösséget a párt felső vezetésével. „Ne vegyük mi magunkra a KV és a négy elvtárs felelősségét. A Központi Vezetőség megállapította — mondotta a pártbizottság 1953. június 30-i ülésén Hajdú József megyei első titkár —, hogy Rákosi elvtárs felelős, utána a másik három elvtárs [Gerő Ernő, Farkas Mihály, Révai József — J. S.] ... ők voltak azok, akik nem reagáltak a bírálatokra megfelelően, ők voltak azok, akik a kollektív vezetést egyéni vezetéssel helyettesítették, akik megengedték a vezérkedést, a személyi kultuszt. Azt hiszem, semmi jó nem jönne ki abból, ha az elvtársak felelősségét az alapszervezetek ..., vagy egyszerű párttagok, vezetőségi tagok felelősségével próbálnánk helyettesíteni."

84 A bizonytalanság a megyei pártbizottságról tovább gyűrűzött lefelé a párttagság körében. A KV határozatát ugyanis július elején csak szűk megyei pártaktíva előtt ismertették és központi utasításra a résztvevők lelkére kötötték: „Az elvtársakon kívül akik itt vannak a megbeszélésen senki más nem tudhat róla, egyenlőre." A párttagság tehát éppúgy, mint az egész lakosság az 1953. júliusi országgyűlésen elhangzott kormányprogramból értesült a politikai, gazdaságpolitikai változásokról. Pedig „ .. . pártszervezeteink, de maguk az egyszerű párttagok is... kérték, hogy magyarázzák meg világosan, hogy mi a helyzet a pártban és hogy a KV ülése milyen fontos kérdéseket vetett fel" — ismerte el a pártválasztmány egyik tagja. S végül, amikor a tanácstalanság,