Jakab Sándor: Nógrád megye története IV. 1944–1962 (Salgótarján, 1973)

A FELSZABADULÁSTÓL A SZOCIALISTA FORRADALOM GYŐZELMÉIG 1944—1948

A felszabadulás idején közel 200 000 ember élt a megyében. A lakosság létszáma a háború következményeként több mint 4 %-kal csökkent.

1 A kétségtelenül súlyos, de az országosnál valamivel alacsonyabb emberveszteség döntően azzal magyarázható, hogy az iparban dolgozók jelentős részét 1944 novemberéig a hadiipari termelés, a háborús gazdálkodás miatt felmentették a katonai szolgálat alól. A bányászoknak például mindössze 10 %-át vonultatták be.

2 A felnőtt férfi lakosság nagyarányú behívására csak a gyárak leszerelése idején, valamint Salgótarjánnak és Szécsénynek 1944. november 30-án bevonulási központtá történő szervezésekor került sor. Ekkor viszont a front közeledése s annak hatásaként a politikai hangulat megváltozása, s az aktív ellenállás fokozódása eredményeként igen sokan nem vonultak be, illetve elszöktek a hadseregből és az erdőkben, a bányákban, valamint, más helyeken rejtőztek el. Egyedül Szécsényfelfalu községben 150 katonaszökevény volt.

:i A Füleken, Losoncon és Rimaszombaton állomásozó alakulatokhoz bevonultakból is sokan 2—3 nap után •— kihasználva a hadseregben akkor már tapasztalható anarchikus állapotokat — hazaszöktek és ismerős környezetben várták be a felszabadulást. A tömeges szökést a német és magyar katonai parancsnokság elriasztó kegyetlenkedései — 1944 november végétől december közepéig 64 embert akasztottak fel — sem tudták megakadályozni/' A viszonylag kisebb arányú létszámcsökkenésben azonban szerepet játszott az a körülmény is, hogy a visszavonuló németekkel és nyilasokkal — a későbbi felelősségre vonás elől elmenekülő fasisztákat, háborús bűnösöket kivéve — az emberek nemigen hagyták el lakóhelyeiket, szülőföldjüket. A MEGYE TÁRSADALMÁNAK JELLEMZŐ VONÁSAI A FELSZABADULÁS IDEJÉN A megyei burzsoázia élén Chorin Ferenc „bányabáró", Magyarország egyik leggazdagabb embere és Weiss Fülöp, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank elnöke, a Rimamurány—Salgótarjáni Vasmű Rt. főrészvényese, valamint társaik álltak. Chorinék és az angol—magyar érdekeltségben levő Nagybátony—Újlaki Rt., illetve a német tőkéhez kapcsolódó zagyvapálfalvi síküveggyár és a vasötvözetgyár főrészvényesei azonban nem Salgótarjánban, nem Nógrád megyében, hanem Budapesten éltek. De gazdasági és politikai hatalmuk mégis ellentmondást nem tűrően érvényesült a felszabadulás előtt a megyében, elsősorban megbízottaik, a helyi „mindenhatók" révén.

5 A Weiss, Chorin stb. családokat az