Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)

A HONFOGLALÁSTÓL MOHÁCSIG (896—1526)

nek nyilván az volt az oka, hogy 1381 óta, hét éven keresztül nem volt nádori közgyűlés megyénkben. A közgyűlések megtartása nem volt egy bizonyos településhez kötve — nem volt tehát „megyeszékhely" —, hanem az alispán, vagy ha a megyében lakott, az ispán lakóhelyén tartották, bár ezt sem lehet általános érvényű szokásnak tekinteni. Az azonban már szinte szabály, hogy a nádori közgyűléseket általában Hont megyével együtt, vagy egymást követően — mint 1343 októberében — az akkor Hont megyei (Balassa-) Gyarmaton tartották, amire a két megye területének mintegy közepén való fekvése szolgáltathatta az okot. A megyeigazgatás jelentős része a falvakban bonyolódott le. Kivételt jelentettek a király és a királyné szabad falvai (pl. Fülek, Szanda, Buják), amelyekben — amint azt az 1290—1291. évi XV. tc. is újból elrendelte — „országunk nemesei" nem ítélkezhettek. A falvak életében a hatalmaskodások, tolvajlások, adó- és tizedszedés miatti intézkedések és viták voltak elsősorban azok az ügyek, amik a megye ítélőszéke elé kerültek. Az 1298. évi országgyűlés számos intézkedéséből is a megye hatósága alá rendelt falusi közigazgatás szerepére következtethetünk. Az 1342. évi, Nógrád megyére név szerint is vonatkozó dekrétumból pedig kitűnik, hogy a porták megállapításánál, az adószedés ellenőrzésénél és a hamis pénzverők kinyomozásánál a szolgabírák mellett fontos szerepük volt a falusi bíróknak is. Következtetések vonhatók le a faluközösségekre és azok maguk választotta vezetőinek hatáskörére az 1351. évi dekrétumból is, de a falvak korszakunkbeli belső életére vonatkozó adatoknak csaknem országosan teljes hiánya nem teszi lehetővé a megyeigazgatásban betöltött szerepük behatóbb tárgyalását.

29 EGYHÁZ, VALLÁS, MŰVELŐDÉS A tatárjárás során rengeteg szellemi termék és művészeti alkotás -is elpusztult. Az újjáépítés viszonylag nyugodt két évtizedét két emberöltő hatalmaskodásokkal, falvak, templomok, udvarházak, várak feldúlásával és lerombolásával terhes évei követték. Az 1320 tájával beköszöntő két emberöltő viszonylag békés fejlődése gyógyítgatja a sebeket és igyekszik új kulturális tartalommal megtölteni a mindennapi életet. Ennek sajátossága a már népi gyökerekből is táplálkozó, felülről irányított vallásosság és a nagyúri körökre jellemző, de a familiárisi viszony következtében lefelé is ható lovagi szellem. A vallásosság és a lovagi szellem, a babona és az erőszak, a vak hit és a zabolátlan önzés egymást ki nem záró és együtt ható tényezői szőtték át a korszak embereinek világát. A tatárjárások idején a Zagyva és Ipoly menti templomaink zöme, mivel többségük fából készült, teljesen elpusztult, a kőből épült famennyezetűeket pedig újjá kellett építeni. Az építkezések során a román és az átmeneti stílus érvényesült, amit a XIV. század elején a gótika váltott fel. Ekkor épült templomaink közül azonban — a későbbi átalakítások, pusztítások és újraépítések következtében — egy sem őrizte meg eredeti alakját. Ugyanez a helyzet a korszakunkban épült várakkal kapcsolatban is. Ezek alapvető építészeti egysége a 6* 33