Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)

A HONFOGLALÁSTÓL MOHÁCSIG (896—1526)

lakótorony volt. Ilyent építettek az 1240-es években a Balassák ősei Gyarmaton. Hegyi várainknak szintén a lakótorony, a donjon, a központi építészeti egysége. Ezekre nézve jellemző az alaprajzi elemeket jól megőrző Salgó vára. Az erődített kastélyok általában téglalap alapú kőépületek. Ilyenek lehettek a szécsényi, a mátraszőlősi, a verebélyi. a karancssági stb. kastélyok is. A falvak lakóházai zömmel fából épültek. Az 1241 előtti monostoraink csaknem mind megmaradtak, illetve újjáépültek, ami elősorban kegyuraik bőkezűségének javára írható. A kegyúri jogok a birtokokkal együtt származtak át az új tulajdonosokra. Így pl. 1322-ben a Kökényes—Radnót-nembeli Radnót végrendeletileg hagyta a kökényesi monostor kegyúri jogát a Kacsics-nembeli Simonnak, a Palásti Radó család ősének. A kegyuraságot nagy tisztességnek tartották és még pereskedtek is érte, pl. 1331-ben a mátraverebélyi templom kegyuraságáért az esztergomi káptalan előtt. A kegyurak által adott birtokrészekkel a megadományozott egyház rendelkezett. Így 1332-ben, Bereczk kökényesi prépost a monostor békásmegyeri szőlője mellett, az Uzamálon engedett át egy darab földet szőlőtelepítésre, vagyis a kökényesi monostort, bár nem voltak a patrónusai, a Kartal-Kurszán nemzetség is adományokban részesítette. Az ilyen adományok eredményezték azt, hogy a XIV. század derekán az ország művelhető földterületének egyharmada az egyház kezében volt. Jelentős a Szécsényi Tamás által építtetett szécsényi ferencesrendi kolostor, amelynek létesítésére és legalább 12 szerzetessel való benépesítésére 1332. március 9-én kapta meg XXII. János pápától az engedélyt. Ez a kolostor volt megyénk legnagyobb szerzetesi létszámú intézménye, mert pl. a nagy épülettel és hatalmas templommal rendelkező pásztói cisztercita apátságban is csak 3 szerzetes élt 1357-ben, és ugyanennyi a számuk 1388-ban is. A többiek — a garábi, kökényesi, szentkirályi, tereskei, sziráki, tolmácsi, szomolyai — rendházak lakóinak száma sem lehetett nagyobb. A vallásos érzületű birtokos urak falusi templomokat is építettek, pl. 1350ben a Tomaj-nembeli Tamás a gácsfalvi templomot. 1375-ben pedig a galsai nemesek, Miklós, Simon és Lukács — akik régebben Wal (?) városában már alapítottak egy templomot — Galsán kápolnát építettek. A plébániák kegyúri jogával kapcsolatban is keletkeztek viták, amik a falusi egyházak életére és az okiratnélküliségre is némi fényt derítenek. Azt, hogy megyénkben hány templom és kápolna volt és ezek közül melyiknek ki volt a kegyura, nem tudjuk. Erre még az 1332—1337 közti évek pápai tizedszedői kimutatásai sem adnak választ, mert pl. a váci püspökség nógrádi főesperességéből csak egy plébániát említenek, az esztergomi érsekség nógrádi főesperességébe tartozónak vélt 61 plébánia névazonosításai pedig nem mind helytállók. A pápai tizedszedés ellen különben a magyar papság tiltakozott, és vele együtt I. Károly is, de a király felhagyott ezzel, amikor a pápa a beszedett összegből részesedést ajánlott fel neki. Egyike azoknak, akiket a tizedszedés támogatására 1332 áprilisában a pápa felkért, Szécsényi Tamás volt, akinek egy hónappal előbb engedte meg a kolostor alapítását és így joggal várta el tőle a viszontszolgálatot. Az egyházi tizedekből főpapjaink a meglevő vagy újból alapított egyházi