Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)

A HONFOGLALÁSTÓL MOHÁCSIG (896—1526)

eredetüket, mint a többi határőr népekét, nem kereshetjük a magyarságban, hanem csak a török eredetű kunokkal, besenyőkkel és székelyekkel rokon népben. — Ilyen rokon nép a környéken pedig csak egy volt, a honfoglaláskor a Tisza kanyarulatánál elhelyezkedett és folyton északabbra terjeszkedő kabarok törzse, akiknek a Szepességbe feltolt határőrségben, a Gömör-őrökben kell a lándzsás nemesség ősét látni." A kabaroktól való származtatás legfőbb gyöngéje az, hogy a kabarok — akik Konstantinosz Porfürogenetosz állítása szerint már a honfoglalás előtt magyarul beszéltek — a magyar törzsszövetség tagjai, a nyolcadik (illetve a 8., 9. és 10.) törzs és semmi nyoma annak, hogy valaha is más jogi viszonyok közt. kiváltságok birtokában éltek volna, mint a másik hét törzs tagjai. Arra sincs adatunk, hogy a székelyekhez vagy palócokhoz hasonlóan határőrök lettek volna. Ilyen szerepük csak részleges lehetett, mint ahogy az Ipoly völgyében a belső gyepűvonal védelmét mind a hét és velük együtt a nyolcadik törzsnek számító kabarok is (vö. Kővár, Kovárszeg), amely egyes kutatók szerint a kabarok nevének változata, vagy Kazár és Kozár mellett a harmadik törzsük neve) ellátták. Ilyen kabar szórványok, más törzseikkel együtt a Gömör-őrök területén is lehettek és nyilvánvalóan voltak is. A palócok ősei tehát hihetőleg olyan a székelyekkel azonos vagy rokon, már a 896. évi honfoglalás előtt a Kárpát-medencébe települt magyarok, akik ősi társadalmi berendezkedésüket megtartva csatlakoztak a honfoglalókhoz és — a területi rendezésekkor részben áttelepítve — határőr szolgálatot láttak el és akik a XI. és XII. századi törvényeinkben — más határőr népekkel együtt — az „ewri" (őrök) elnevezés alatt kereshetők.

40 A palócok idekerülésének, nevük eredetének stb. még számos megoldatlan kérdése van. Az azonban szinte biztosra vehető, hogy megyénk keleti peremén őslakosok voltak. Hihető, hogy a belső és külső gyepűvonal között az Erdőháton, az Ipolytól a Garamig is voltak szórványaik és hogy lehettek a belső gyepűvonaltól délre kialakított helyi gyepűk mellett is egy-két falut kitevő őrségeik — pl. a Zagyva menti Gömör-hegy alatti szurdokban, a Mátra és a Bükk délre vezető völgyeiben (Szék, Szalók) vagy a Cserhátban. A nemcsak vidékünkre, de az ország egyéb területeire is kiterjedő palóckutatás feladata, hogy a történeti forrásokra, a néprajzi, nyelvi és földrajzi kutatásokra támaszkodva kiderítse ezeket a szórványokat. Ezt elősegítheti középkori településeik joggyakorlatának felismerése, aminek nyoma esetleg még az újkori forrásanyagban és a helyi hagyományokban is fellelhető. Valószínű azonban, hogy a vidékünkön visszamaradt, már nem határőr, hanem belső, útellenőrző szolgálatot ellátó palócok a XIII. és XIV. század folyamán részben a nemességbe, részben a jobbágyságba olvadtak be és így felderítésük rendkívül sok nehézségbe ütközik.

41 A MEGYE TATÁRJÁRÁS ELŐTTI MŰVELŐDÉSI ÉS EGYHÁZI VISZONYAI Nógrád megye népének koraközépkori művelődési állapotát három alapvető tényező, a népi, az egyházi és a királyi udvartól lefelé terjedő nagyúri vi-