Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)

A HONFOGLALÁSTÓL MOHÁCSIG (896—1526)

meztet, hogy a különböző személynévi eredetű helynevekből nem lehet fenntartás nélkül következtetni az egykori névadók által beszélt nyelvre, hanem inkább az ezeket használó nemzetségek birtokviszonyaira. Erre igen jó példák a honfoglalók sírjainak előfordulása a nem magyar nevű települések területén is, valamint csontvázaik vérkeveredést és népi beolvadást feltüntető jellegzetességei. Valamivel jobban tudjuk nyomon követni vidékünkön a Hont és Pázmán lovagok óta hagyományos testőrtelepítéseket. A hercegek, majd pedig a királyok oldalán szolgáló testőrök, ajtónállók, palotások (pl. Palotás) telepei közül néhánynak a sorsát írott források alapján is ismerjük. Falvaik közül a Pilis megyei (Kis-)Oroszi, a nógrádi Mohóra melletti elpusztult Oroszd, a Divény melletti Oroszi és a Hont megyei (Nagy-)Oroszi, régi nevén Oroszfalva, más és más megyében helyezkedtek el, és csak a XVII. században váltak mind megyénk részeivé. Hihető, hogy a Nógrád és a Hont vára közelében észak felé vezető két fő úton a testőrkíséret felváltó állomásai is voltak. Oroszfalva Kálmán királytól már kiváltságlevelet is kapott, amit I. Károly, I. Lajos, Zsigmond, II. Ulászló és utoljára, 1528-ban I. Ferdinánd erősített meg. Ezt később a Pilis megyei Kisoroszira is vonatkoztatták és így került az át Nógrád megyébe. Az oroszfalusi lakosságnak túlnyomó többségét 1544 elején a törökök megölték vagy fogságba hurcolták. Jogaikkal kevés maradékuk és a bevándorlók még évszázadokig éltek. A XI. század derekán Endre, Béla és Levente, vagy Géza és László kíséretében kerülhettek vidékünkre a lengyel és a litván testőrök és udvarnokok, amint arra néhány helynevünkből — Gács, Lengyed, Litva, Drégely stb. — következtetni lehet. A testőrtelepülések nem a megyés ispán, hanem a királyi udvar fennhatósága alá tartoztak. — A német településekre Némedi helyneveinkből következtethetünk. Pásztó és Vác egy része is már a tatárjárás előtt német lakosságú volt. — A XI. században vette kezdetét megyénkbe a szlovákok betelepedése. Egyes kutatók szerint már a honfoglalókkal együtt jelentek meg az izmaeliták. Ez a mohamedán vallású, a Volga vidékéről bevándorolt népcsoport előszeretettel használta szent könyve, a Korán arab nyelvét, ami az általuk adott helynevekben is — Babát, Csitár, Mohóra stb. — tükröződik. Ezek gyakoriságából arab anyanyelvű csoportjaik idekerülésére is következtethetünk. Még a XI. században is érkeztek. Számuk nagy lehetett, mert a XI. és XII. század fordulóján önálló falvaikról beszélnek törvényeink. A X. század derekán vándoroltak be az első besenyő csoportok, köztük a Losoncon birtokos Tomaj nemzetség is. A besenyők elsősorban gyepűvédő szolgálatot láttak el. Ezt bizonyítják a nyelvükön őrt, határőrt jelentő „Szalma"(szlovákosított alakjában „Szamo-") előtagú helyneveink (Szalma-Teres, Szamo-Tercs). Abból, hogy a Tomaj nemzetség Balaton-felvidéki birtokai Tomaj és Lesence faluban (ma Lesencetomaj) voltak, a több török nyelvben ,,sólyom" jelentésű lesenc szó alapján Losonc helynevünket inkább besenyő eredetűnek, mint sem a török személyneveket is viselő Szemere nemzetségtől származónak tekintjük. Ekkor kerülhetett Nógrád vára közelébe a besenyő Tolmács törzs egyik hadrendje is. Emlékét Tolmács falunk őrzi, és a talán besenyő eredetű,