Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)

A HONFOGLALÁSTÓL MOHÁCSIG (896—1526)

Sikerült is őket a saját érdekei szolgálatába állítania és úgy megnyergelnie az ő birtokai ellen is irányuló és a királyi megyeszervezet érdekeit célzó ügyet, hogy az végül is az ő jogainak védelmét eredményezte. Az 1231-ben megújított Aranybulla már az egyház és a szerviensek törekvéseit tükrözi, az ellenállási jog helyébe az esztergomi érseknek azt a jogát teszi, hogy a királyt is kiközösítheti, és eltűntek a szegény néprétegek követeléseit hangoztató cikkelyek. A fordulatot megyénkben is a királyi várjavak visszavételének 1231-beli megtorpanása jelzi.

28 A XIII. század elején vette kezdetét a nemesi vármegye kialakításának folyamata. Az Aranybullából tudjuk, hogy 1222 után a megyés ispán minden ügyben már csak a saját várnépe felett ítélkezhetett. A szervienseknek csak a pénz- és tized ügyei tartoztak eléje. Hihetőleg Nógrád megye ispánja ebben az időben az a László magister, akinek Ambrus nevű udvarbírája 1219-ben a szécsényi peres felek pénzügyében ítélkezett. Bolozsaj nógrádi megyés ispán egyik bírói ítéletéről pedig éppen 1222-ből van adatunk. A tolvajok és gonosztevők fölött a király bilochusai, a szolgabírák ősei ítélkeztek. Ezeket még a megyés ispán nevezte ki, és nem tudjuk, hogy mettől kezdve választották őket a szerviensek. A szolgabírák működésének legrégibb emléke egy 1232. évi Zala megyei oklevél. Hasonlóval Nógrád megyéből nem rendelkezünk. Sőt, ez idő tájt Nógrád megyében még töretlennek látszik a királyi vármegye várj obbágyokra támaszkodó tevékenysége. A várkatonák hadnagya az 1234 és 1238 körüli időkben a várj obbágy Ludány volt és ismerjük az ugyancsak várjobbágy Gergelyt is. Javában virágzott a prisztalduszi intézmény is. 1219-től a Nógrád- (vagy Tápió-)Sápon lakó Gőgöst, a Varsányban lakó Primust, a Nagyorosziban lakó Damjánt, 1222-ből a Vilkén (vagy Ipolybolykon) lakó Mikót, az alnémedi németek közül való Pervent, 1230-ból a Berentefalván (a Karancsalja közelében fekvő Berendföldén) lakó Záh-nembeli Istvánt, 1234-ből pedig a Szirákra való Imuardot és a pásztói németek közül való Rudolfot ismerjük meg a Váradi Regesztrumból.

29 A jogilag egységes jobbágy osztály kialakulásának folyamata párhuzamos az egységes nemesi osztály kialakulásának folyamatával. Határvonalnak az 1231. évi módosított Aranybullának a szegény néprétegek követeléseit figyelmen kívül hagyó szakaszát tekinthetjük. A szegénység azonban tovább küzd helyzetének megjavításáért. Küzdelmében nemcsak a „jobbágy" elnevezés, a ^titulus" leszállása, hanem a tulajdonképpen hűbérbe kapott, a leszármazókra átörökíthető, átköltözéskor ki is cserélhető új földek megszerzése a döntő tényező. A jobbágyság soraiba való kerülés tehát a szolgatömegek számára a társadalmi emelkedéssel egyenlő. Például a lelki üdvösség elnyerése végett felszabadított ivánfalusi (cserhátszentiváni) rabszolgák, a torlók (szláv szóval: dusnokok) erélyesen tiltakoztak, hogy a falujukbeli Szent Péter egyházon kívül, adományozójuk nemzetségének tagjai is számot tartsanak rájuk. Gyula fia, Barakony, ugyanis bevádolta a dusnokokat — Obogányt, Tekét, Csernát, Csemzát, Mihályt, Pétert, Látomást, Cédát és Kozmát —, hogy bár az ő nemzetségéből való János szabadította fel őket, mégis „kevély módon" viselkednek vele szemben. A torlók elismerték, hogy őket János szabadította fel, de azt Barakonyhoz semmi roko-