Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)

A HONFOGLALÁSTÓL MOHÁCSIG (896—1526)

és kisbirtokos nemesekben, a királyi szerviensekben és a várjobbágyokban. Ezeknek a nemesi rendbe való bejutása ekkor veszi kezdetét, ami a XIII. század végére a jogilag is egységes osztállyá tömörülő jobbágyság kialakulását is eredményezi. Mindezt koraközépkori forrásaink csak szórványosan megmaradt töredékei alapján tudjuk feltárni. Ez az uralkodó osztály érdekében készült forrásanyag rendkívül egyoldalú. A dolgozó nép mindennapi életére, gazdasági és társadalmi küzdelmeire nézve csak az ország különböző részeire vonatkozó adatok segítségével tudunk következtetéseket levonni, bár kitűzött célunk ennek éppen az ellenkezője: bemutatni azt, ami Nógrád megyében — az országos fejlődésen belül és kívül —• helyi jellegzetesség. Nógrád megye területi kialakulásának és népe gazdasági és társadalmi fejlődésének egy időben és összetett módon volt részben alapja, részben folyománya az ország egészét érintő politikai élet. Ezért a fennmaradt források tükrében csak töredékes képet adó gazdasági és társadalmi fejlődést csak az ezeken nyugvó és ezekre visszaható felépítménynek, a politikai eseménysorozatnak ismeretében tudjuk vázolni és értékelni. Megyénk területén a X. században még erősen hathattak a IX. századi bolgár feudális hagyományok, mert az önként csatlakozó bolgár uraknak jogukban állhatott a korábbi viszonyok fenntartása. Valószínű, hogy birtokaik nagy részét megtartva, igyekeztek egyre nagyobb földterületekre kezüket rátenni és az ott élő közszabadokat jobbágysorba süllyeszteni. Ezért Nógrádban már a X. században is lehettek olyan falvak, amelyek lakosai részben vagy egészben szabadon költöző, vagy földhöz kötött parasztok, míg az ország más területein a levert bolgár arisztokrácia hatalma alól felszabadult néprétegek a saját vérségi, nemzetségi berendezkedésükhöz térhettek vissza. Jelentős kitérjedésűek voltak megyénkben a honfoglaló magyar hadrendek szabad, katonáskodó csoportjainak a szállásai is, ahol a lakosság — hadkötelezettségének, gyepűőrzésének és a szövetségesek ellenőrzésének feladatai mellett — maga volt az állattenyésztő, a földművelő és az ipari tevékenységet folytató. Számuk és arányuk fele-fele lehetett a csatlakozott szövetségesekhez és népeikhez viszonyítva. Külön csoportot képviseltek vidékünkön — amint látni fogjuk — a palócok, akik mind szabadok voltak és lehetséges, hogy már a bolgár dukátus idejében is itt éltek, vagy, hogy a pusztaszeri gyűlés után telepítették őket ide. Határőrszolgálatot láttak el a részben avar— bolgár örökségként megmaradt gyepüknél és önkéntes csatlakozásuk miatt társadalmi berendezkedésükben sem történt változás. A X. és XI. század fordulóján megindult társadalmi mozgás a szabad nemzetségek és a körükbe felemelkedett jövevény birtokosok gazdasági és hatalmi törekvéseinek a következménye. Ez az osztály még a halálban is éles határokkal különítette el magát nemcsak a köznéptől, de a kevésbé tehetős, nem egyenrangú szabadoktól is. Jó példa erre a karancslapujtői, a X. század első két harmadába datálható sírlelet. Itt népétől elkülönülten volt eltemetve a nagyurak vagy a szabad katonák előkelőbbjeihez tartozó nemzetségfő. Megyénk területének három, különböző társadalmi berendezkedésű nép2ö