Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)

A TÖRÖK KIŰZÉSÉTŐL A POLGÁRI FORRADALOMIG (1683—1848)

elégedetlensége még az 1831. évi nagy kolerajárvány idején is csak egy helyen, Jobbágyiban robbant ki nyílt lázadásban. Itt a parasztok a templomba menekülő földesurakat és a plébánost valóban bántalmazták. A szomszéd falvak hírnökök által értesített nemessége azonban fegyverre és lóra kapott s szétverte a kaszával-kapával „fölfegyverzett" tömeget. A kolera terjedését a nyári hónapokban országos intézkedésekkel igyekeztek meggátolni. A megye is mintegy 20 000 ft-ot fordított az „epemirigy" elleni védekezésre, ami részben a nemesi pénztárt terhelte, részben a kincstártól kiutalt kölcsön volt. Szeptember elején a júliustól előforduló megbetegedések és halálesetek megyénkben megszűntek. A Jobbágyiban történt megmozdulást a szécsényi járás főszolgabírája viszonylag enyhén, pénzbírsággal torolta meg. Még a kolera kitörése előtt megyénk — Bars megye május 4-i felhívásához csatlakozva — országgyűlés elé kívánta vinni a cár által levert lengyel felkelés ügyét és feliratot küldött a kormányhoz. A főispán azonban olyan utasítást kapott — mivel az osztrák külpolitika félt az orosz ügyekbe való beavatkozástól —, hogy igyekezzék megakadályozni az ügy további támogatását. Röviddel ezután a mesteremberek elmagyarosodása érdekében olyan feliratot szerkesztettek, amelyben nemcsak a céhkiváltságok és egyéb iratok magyar nyelven való kiállítását, hanem azt is javasolták, hogy csak a magyarul tudók lehessenek céhmesterek. Legjelentősebb megnyilvánulásuk azonban az volt, hogy 1831ben megalakították a Nógrád megyei Nemzeti Intézetet, amelynek tagjai kötelezték magukat 10 éven át évenként 6 ezüst ft-ot fizetni, hogy kiadványokkal, jutalmazásokkal módot nyújtsanak az iskolás gyermekeknek a magyar nyelv elsajátítására.

13 Gyurcsányi Gábor királyi táblai ülnökké történt kinevezése után — akit így vásárolt meg korábbi ellenzéki magatartásáról való lemondás fejében a kormányzat — 1832. július 18-án tisztújítást tartott a vármegye. Tihanyi Ferencet egyhangúlag választották meg első alispánnak. A másodalispáni állás elnyeréséért azonban ismét heves harc dúlt. Jankovich Antal, a „salgótarjáni nábob", aki addig semmi hivatalt sem viselt és Szentiványi János, a volt országgyűlési követ, az egykori alispán fia állottak egymással szemben. Hatalmas korteskedés folyt. Jankovich egymaga 30 000 ft-ot költött erre a célra, 2308 szavazó gyűlt egybe, akik közül 1376 Jankovichra, 932 pedig Szentiványira szavazott. A nagyon jól gazdálkodó, dúsgazdag, konzervatív érzelmű és a kormány által is támogatott Jankovich körül ekkor kezdtek csoportosulni a megye hozzá hasonló pártállású nemesei. Az 1832. december 16-ára összehívott és 1836. május 2-án berekesztett, hoszszú és az első komoly liberális reformokat kezdeményező és részben életbe léptető országgyűlésre Szentiványi Anzelmet és Prónay Jánost küldték. A december 20-i királyi előterjesztés értelmében az úrbéri viszonyok szabályozása, az igazságszolgáltatás rendezése, a büntető törvénykönyv és a hiteltörvények elkészítése, az adózó nép terheinek arányosabb felosztása, a közjogi, kereskedelmi, bányaügyi, közművelődési, egyházi és bandériális ügyeknek az előző országgyűlések által kiküldött bizottságok munkálatai alapján való tárgyalása lett a rendek feladata. Prónay János az 1833. január 10-i ülésen felelevenítette az 1830. évi indít19 * 291