Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)

A TÖRÖK KIŰZÉSÉTŐL A POLGÁRI FORRADALOMIG (1683—1848)

vénytelen intézkedései továbbra is megmaradtak, és hevesen tiltakoztak az ellen, hogy az Almássy Pál királyi biztos lemondásával megürült főispáni széket újból gróf Batthyány József foglalja el. Kifogásolták, hogy nem tud magyarul, a megyében nincs birtoka, Albert királyi herceg birtokainak a kormányzója, és' hogy már előzőleg is (1772—1785) zsarnokoskodott felettük. Kijelentették, hogy a tisztújítást nála nélkül fogják megtartani. A papság azonban közbelépett ,,a hithű katolikus" Batthyány érdekében. Eredménye az lett, hogy április 20-án már nagy ünnepséggel és hódolattal fogadták mint főispánt, de a 21-én tartott tisztújításon újból első alispánná választották Muslay Antalt, másodalispánná Gyürky Istvánt, főjegyzővé pedig Puky Ferencet. Muslay, Gyürky és Puky megválasztása a balassagyarmati szabadkőműves páholy — mind a három közéjük tartozott — megyénk nemességére gyakorolt nagy befolyására enged következtetni. A választások hátterében eddig fel nem tárt kompromisszum sejthető. A megye részt vett a korona Budára való visszahozatalával kapcsolatos nagy ünnepségeken is. 52 tagú nemesi bandériumot állítottak ki, amely április 5-től 16-ig teljesített díszőrségi szolgálatot. A bandériumnak káplánja is volt, Marsovszky István losonci plébános személyében, akiben a megyei katolikus reakció vezéralakját és az 1785. évi II. József elleni gúny vers szerzőjét vagy inspirálóját sejthetjük. Az 1790. június 6-án megnyílt országgyűlésen a vármegyét Muslay Antal és Ócsai Balogh Péter képviselték, ahol a haladó, reformokat óhajtó köznemesi irányzat tevékenykedői sorába tartoztak. Az országgyűlés elismerte ugyan a gazdasági, társadalmi, politikai és katonai reformok szükségességét, de lényegileg — bár ezek kidolgozására bizottságokat is rendelt — nem oldotta meg a haladást előmozdító feladatokat. Berekesztése után 1790 novemberében Baloghot Torontál vármegye főispánjává nevezte ki a király és így az ő további közvetlen politikai szerepe megszűnt a megyében. II. Lipót 1792 márciusában bekövetkezett halála és I. Ferenc (1792—1835) trónra lépte idején pedig már riasztólag hatottak az egész uralkodó osztályra a francia forradalom véres eseményei. Megyénk nemessége ekkor a királyi tanácsossá kinevezett Muslay alispán vezetésével folytatta harcát — az 1790—1791. évi XVI. tc.-re hivatkozva—, hogy a magyart országosan hivatalos nyelvvé tegyék. Az 1792. évi augusztusi közgyűlésen elfogadták, hogy ezentúl a helytartótanáccsal is magyar nyelven fognak levelezni. Megtárgyalták Bihar megye indítványát is, hogy a megyék a hozzájuk intézett idegen nyelvű iratokat olvasatlanul küldjék vissza. Nógrádnak azonban éppen a saját főispánjával gyűlt meg a baja a magyar nyelv hivatalos használatával kapcsolatosan. A Bécsben lakó és magyarul alig tudó főispán ugyanis a hozzá felterjesztett közgyűlési jegyzőkönyveket visszaküldte a megyének és minden iratnak, a helytartótanácshoz felküldendőknek is hitelesített latin nyelvű másolatát kérte. A közgyűlés a visszaküldött jegyzőkönyvekre ráíratta, hogy azok a főispán példányai és levéltárba tétette. „Mivel pedig — jegyezték meg gúnnyal — örömmel tapasztalták Ő Excellenciájának a magyar nyelvben való gyakorlatosságát", a régi szokás szerint, a jövőben csak nekifogják megküldeni a jegyzőkönyveket. Emiatt a helytartótanácstól kaptak egy felszólítást, de azt figyelemre sem méltatva, levéltárba tették. És — részben