Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)
A TÖRÖK KIŰZÉSÉTŐL A POLGÁRI FORRADALOMIG (1683—1848)
41 polgár volt. Ezen a 32 településen élt a megye lakosságának 11,5%-a (férfilakosságának 11,3%-a, a nőinek pedig 11,4%-a). Ez a nemesek nélküli 80 település a megye 267 településének 29,9%-át, „tényleges népességének" 22,2%-át, (férfi- és női népességének pedig egyaránt 22,1%-át) tette ki, bár községenként elég nagy volt az aránytalanság a férfiak és a nők száma között. Megyénk 3154 főt kitevő nemessége a tényleges lakosságnak mindössze 2,1%-át, a férfilakosságnak 4,2%-át jelentette. Nőkkel együtt tehát az összlakosság 4—5%-ánál nemigen lehettek többen. Térbeli elhelyezkedésük is egyenetlen volt, aminek az ún. kuriális nemesek viszonylag nagy száma volt az oka. 1720. körül 35 a kuriális község, 1785-ben pedig 37 olyan településünk volt, amelyekben a nemesség férfi tagjainak száma a falu férfiáinak 10%-át elérte, vagy meghaladta. Ezekben a községekben összesen 1761 férfi nemes lakott, akik a megye 3154 főből álló férfi nemes lakosságának az 55,8%-át alkották. Mellettük 593 paraszt és 2228 zsellér élt, akik a parasztság 6%-át és a zsellérek 12,3%-át tették ki. Ez a 37 település volt elsősorban az, amelynek nemes lakossága, mint tömeg, a reformkori megyei tisztújításokon és követválasztásokon a szemben álló felek választási bázisát alkotta. Mellettük volt még 25 olyan település, amelyekben a nemesség száma az egyes községeken belüli 5—10%-ot elérte. Az 5%-nál kevesebb nemesek által lakott, még 125 falu és mezőváros nemesi lakossága pedig 25%-ot tett ki. Térbelileg tekintve ez a nemesség Losonc, Fülek, Szécsény és Balassagyarmat mezővárosokban és a környező falvakban sajátos gócokat alakított ki. 30 Külön problémát jelent az 1785. évi összeírás alapján a parasztok — azaz a jobbágyok — és a zsellérek kategorizálása. Itt — az összeírás kiadóinak a nézete szerint — a hangsúly a földterület birtoklásán volt, de kirekesztette a negyed teleknél kisebb földterületeken gazdálkodó, zsellérnek minősített mezőgazdasági foglalkozásúakat. A népszámlálás végrehajtói azonban nem rendelkeztek a szükséges birtokadatokkal, és így könnyen elképzelhető (főleg a szőlőmívesek és kapások esetében), hogy a szegényebb jobbágyok és a házas zsellérek kisebb földterülettel rendelkező, tehetősebb csoportjai között nem húzhattak éles határvonalat és ezért a parasztok és zsellérek szétválasztása nem tekinthető pontosnak. Ugyanilyen problémák merülnek fel a zsellérekkel kapcsolatban is, mert számos, az előzőekbe be nem sorolt rétegen kívül, ez a rovat tartalmazta a katonai szolgálatra alkalmas, különböző kategóriájú férfiak számát. Ide kerültek pl. mindazok a 18—40 év közötti nőtlen férfiak is, akik az előző rovatokban nem szerepeltek, valamint a polgárok és parasztok örököseként fel nem tüntetett gyermekek, a nőtlen szolgák, mesterlegények és inasok, a napszámosok és az elhalt szülők felnőtt fiúgyermekei, akik testi hiba nélküliek és „termetre is megfelelők" voltak. A nehézségeknek ismeretében — a nemesség, a parasztság és a zsellérség esetében — a férfilakosság számához (74 669) való arányosítás tehát csak irányszám lehet. Az elszegényedés egyik legfőbb jellemzője, hogy 15 településen — a települések 5,2%-án — nem írtak össze parasztot (jobbágyot). Itt a férfizsellérek a férfilakosság községenkénti számához viszonyított százalékszámának fogyása sorrendjében a következő volt a helyzet:
