Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)

A TÖRÖK KIŰZÉSÉTŐL A POLGÁRI FORRADALOMIG (1683—1848)

választotta a közigazgatást az igazságszolgáltatástól és ekkor a törvényszék számára meghagyva a szügyi megyeházát, a közigazgatás Balassagyarmatra, a mai volt megyeháza helyén állott kaszárnyába költözött. Gróf Majláth József királyi biztos 1785 novemberében azt javasolta a kormányszéknek, hogy a szügyi megyeházát, amely kicsi az ügyek vitelére, adják át a katonaságnak és a megye székhelyét teljes egészében helyezzék át Balassagyarmatra. Ez azonban csak 1790-ben valósult meg, amikor a Gyarmaton átvett épületet oldalszárnyak hozzáépítésével kibővítették és így az ismét egybevont közigazgatási és igazságszolgáltatási szerveknek megfelelő helyiségek álltak rendelkezésükre. Ugyancsak 1784-ben határozta el II. József a megyerendszer centralisztikus elvek szerinti módosítását. 1785 márciusában az országot 10 kerületre osztotta. Minden kerület élére királyi biztost állított és így az addigi 54 főispán helyett csak 10 főtisztviselővel volt dolga. Nógrád megye — Borsod, Heves, Pest, Fejér megyékkel, a Kiskunsággal és a Jászsággal együtt — a pesti kerülethez tartozott. A kerület királyi biztosává gróf Majláth Józsefet nevezte ki az uralkodó. Hatáskörébe tartozott az összes közigazgatási, gazdasági, közlekedési, művelődési, vallási, összeírási és telepítési ügyekre — ez utóbbiak sorában az akkoriban igen élére állított cigánykérdésre — való felügyelet és intézkedés. Hatalmának nagyságát igazolja, hogy szükség esetén saját felelősségére rendelkezhetett a katonasággal, letehetett minden megyei tisztviselőt, kivéve az alispánt, a király nevében elfogathatott mindenkit, a mágnásokat és a nemeseket is ideértve. Sürgős ügyekben az uralkodóval és a kancelláriával levelezhetett és félévenként köteles volt a helytartótanácsnak beszámoló jelentést tenni. Fizetése évi 6000 ft, az alispáné 1000 ft, ami a kettőjük közti nagy rangkülönbséget is mutatja. Az államhivatalnokká tett alispán hatáskörét is bővítette az uralkodó, mert rábízta a közgyűlési teendők végzését, a hivatalos okmányok kiadását, az úrbéri perek elintézését. Kötelessége a rendeletek végrehajtására és a közigazgatásra való felügyelet. A járásokban tőle függő, kinevezett szolgabírák működtek. A megyei ügyész és a központi segédszemélyzet mellé megyei orvosi és mérnöki, járásonként pedig sebészi és szülésznői állásokat is szerveztek. A közgyűlés szerepe megszűnt, egyelőre csak mint az alispán tanácsadó szerve tevékenykedett. Közgyűlést azonban csak a kerületi biztos hívhatott egybe. A köznemesi vármegye jogainak megcsonkítása már az előkészítés időszakában kiváltotta Nógrád tiltakozását A rendelet megjelenése után a megyék egymáshoz intézett levelek útján igyekeztek közös álláspontot kialakítani. Ezt úgy gátolta meg az uralkodó, hogy megtiltotta az egymásközti levelezésüket és lépésről lépésre személyi változtatásokat is végrehajtott. Alispánná Muslay Antal addigi első alispánt nevezte ki. Vele együtt 27-en maradtak meg az országban a régi, választott alispánok közül. Ócsai Balogh Péter másodalispánt pedig királyi táblai ülnökké és 1787-ben udvari tanácsossá tette. 1785 augusztusában adta ki II. József azt a rendeletét, amelyben megszüntette a parasztság 1514 óta fennálló földhöz kötöttségét és az egyéb megszorításokat. Eltörölte a „jobbágy" elnevezést és helyette a „földműves"-t tette kötelezővé. Minden földműves ezután szabadon költözködhetett, földesura engedelme nélkül házasodhatott, bármilyen pályára léphetett és mesterséget folytathatott.