Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)
A TÖRÖK KIŰZÉSÉTŐL A POLGÁRI FORRADALOMIG (1683—1848)
Sem ő, sem a családja, ha csak önszántából nem szegődik el, nem köteles a földesúrnál személyes szolgálatot teljesíteni, ingó javairól szabadon rendelkezhet. Törvényes és elégséges ok nélkül sem ő, sem örököse nem fosztható meg telkétől, sem nem helyezhető át az egyik községből a másikba. Végül elrendelte — mivel nem szándékozott a nemesség anyagi létalapjához nyúlni —, hogy a földművesek minden egyéb tekintetben az addigi szabályok szerint éljenek, ha pedig sanyargatnák őket földesuraik, igénybe vehetik a megyei ügyész segítségét. Megyénk nemességének semmi ellenállásáról sem tudunk ezzel a rendelettel kapcsolatban. Felemelték azonban szavukat a „tanácsadó" közgyűlésen az igazságügyi reform vitája során a halálbüntetés és a botbüntetés fenntartása mellett. 1786. évi feliratukban azzal érveltek a halálbüntetés eltörlése és az ehelyett alkalmazható börtönbüntetés ellen, hogy a mi népünk még nem elég érett és művelt, sokan jól érzik magukat a börtönben és onnét ki sem kívánkoznak. A börtönbüntetés tehát nem megfélemlítő. Minden ellenállás nélkül fogadták viszont el 1787. október 15-én a német hivatalos nyelvről szóló rendeletet, amit német szöveggel írtak be a közgyűlési jegyzőkönyvbe. Ezzel lezárult az 1782 novemberétől kezdődő hivatalos nyelvhasználati engedmények időszaka. 2 ^ II. József reformpolitikájának csődjét az 1788—1789. évi szerencsétlen kimenetelű török háború vezette be. Nógrád megyében az 1788 végén tartott közgyűlés még engedelmesen megszavazta a katonaállítást, az adóbeszedést és a készpénzért történő katonai gabonavásárlást, amit a szolgabírák hajtottak végre. A gabonavásárlás azonban — mivel minden készletet behajtottak — megyénkben is elkeseredést szült. A legnagyobb fékezőerő azonban az volt, hogy — kevesek kivételével — országszerte közönnyel nézték a „császár" ügyét. 1789 tavaszán már titkos fegyverkezésekről és a külföldi udvarokkal való érintkezésekről is hírt vettek az országos hatóságok. Azt meg mindenki láthatta, hogy aki csak tehette, magyar ruhában jár és hogy nyíltan országgyűlést és koronázást követeltek. A király 1789 októberében elrendelte a megyegyűlések régi szervezetük szerinti összeülését. Ekkor derült ki, hogy a minden királyi rendeletet szinte szó nélkül vagy csak kevés ellenállással végrehajtó Nógrád megye — az összeírás is minden baj nélkül befejeződött 1787-ben — a leghevesebb ellenzéki megyék egyike. Az októberi megyegyűlés ugyanis — amelyen Öcsai Balogh Péter vitte a vezető szerepet és ahol már a francia forradalom eszméinek hatása is érezhető volt — megtagadta a katonaság számára követelt segélyezést és kijelentette, hogy azt csak az országgyűlés rendelheti el. így tettek még Szatmár, Békés, Csanád, Csongrád, Pest, Fejér, Heves, Nyitra és Pozsony megyék is. Az ellenálló megyékre őszesen 1 248 000 mérő gabona beszolgáltatása jutott volna. Ócsai Balogh Pétert, mint a nógrádi ellenzék vezérét, föllépése miatt felettes hatóságai megfosztották a hétszemélyes táblán betöltött állásától. December elején azonban II. József visszahelyezte abba, mert a gyűlésen jelen volt Almássy Pál királyi biztos úgy nyilatkozott, hogy Balogh semmi sértőt nem mondott a királyra. II. József realitások iránti érzékének egyik bizonyítéka, hogy 1789. december 18-án kiadott országgyűlési meghívóját nem latin nyelven, hanem németül
