Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)
A TÖRÖK KIŰZÉSÉTŐL A POLGÁRI FORRADALOMIG (1683—1848)
Már 1751. november 28-i levelében figyelmeztette a megyét, hogy igen költekező módon tartja fönn közigazgatását. Ezért részletes pénzkezelési utasítást adott ki és mellékelte a helytartótanács ide vonatkozó rendelkezéseit magyar, latin és német nyelven kinyomtatva, a községek számára történő kiosztás végett. Minden kiadásáról nyugtát követelt, és azt aki ingyen vagy nyugta nélkül adott előfogatot, 100 pálcaütéssel fenyegette meg. Elrendelte, hogy minden községnek legyen egy könyvecskéje, amelybe a pénzügyi dolgait feljegyezze. Megnyirbálta a megyei tisztviselők fizetését és a maga salláriumát is — több tízezer hold birtokában nyugodtan tehette — évi 200 ft-tal csökkentette. Elrendelte, hogy a parasztkapitányok és -hadnagyok a jövőben ne kapjanak fizetést, mert elegendő, ha személyüket és két lovukat a díca fizetése alól felmentik. Csökkentette a megyei hajdúk számát. A megyei főorvos, a kiváló Perlitzy János addig évi 300 ft-os fizetését is azon a címen, hogy megyei épületben lakik, évi 150 ft-ra szállította le. Így összesen évi 1150 ft megtakarítást ért el. Ezt a szintet tartották, sőt tovább is csökkentették, mert míg a megye házi kiadásai 1751-ben évi 10 000 ft-ot tettek ki, 1760-ban csak 8031 ft-ra rúgtak. Az adóügy és az adószedés rendezése terén a telkes jobbágyok terheinek kisebbítésére törekedett. 1753. január 18-i levelében arról értesítette a megyét, hogy sikerült elérnie egy-egy díca 1 garassal való csökkentését. Ugyanakkor azonban kijelentette, hogy a bárhol lakó zselléreket — a harmados földbérlőket, minden nem közvetlen szolgát, a konvenciós, nem nemes szolgákat is ideértve — adófizetésre kell kényszeríteni. A nép érdekének védelme azonban — ami az akkori merkantilista és fiziokrata gazdaságpolitikai elvek keveredéséből létrejött udvari politika célkitűzése — Grassalkovichnál sem érvényesül önzetlenül. 1766-ban pl. a losonci postahivatalt, hogy veje, gróf Forgách János csongrádi főispán kezdődő ipari vállalkozásainak és a gácsi sóhivatalnak levelezése késedelmet ne szenvedjen, önhatalmúlag a kevesebb lakosú Gácsra helyezte át. A hétéves háború ideje alatt (1756—1763) mindent megtett, hogy a megyét áldozatok vállalására késztesse. Az 1758. január 31-i balassagyarmati közgyűlésen az állandó hadsereg száma 1533 gyalogos újoncot szavaztatott meg, az 1760. február 22-i szügyi közgyűlésen pedig újabb 230 újoncot. Mindez hatalmas öszegekbe került, amit nemcsak a nagybirtokosoknak, de a megyének is viselnie kellett. Főispánkodásának ideje alatt határozták el, hogy az eddigi, a megye különböző helyein tartott és ezáltal az egyes környékek ügyeit a helyszínén megoldó megyegyűlések és törvényszékek helyett az egyhelyben való központi ügyintézést valósítják meg, vagyis hogy megyeszékhelyt létesítenek. A választás Balassagyarmatra esett, ahol azonban a mezőváros egymással és a lakossággal vitázó földesurai — a Balassák és a Zichyek — ellentétei miatt nem tudtak megfelelő telket szerezni. Többen az ott állomásozó katonaság alkotmányos tevékenységüket esetleg gátló jelenléte miatt sem tartották kívánatosnak a megyeháza odaépítését, ami már az ellenzéki szellem ébredésének az egyik jele. Így került azután a megyeháza Szügybe, ahol 1763-tól 1790-ig működött a megye központi közigazgatása. Itt állt az 1772. évi földrengés után Jung József pesti építész tervei alapján újjáépített megyeháza. Ebben a Mocsáry Antal szerint „nagy, ékes épületben" tartotta a vármegye gyűléseit és törvényszékeit. 1-'
