Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)
A TÖRÖK KIŰZÉSÉTŐL A POLGÁRI FORRADALOMIG (1683—1848)
Mindez az 1711 utáni katonaállítások bármelyikénél jóval nagyobb terhet jelentett a megye vezetőinek. A november 13-i közgyűlésen terjesztették elő az adatokat és megkezdődtek a bonyolult tárgyalások a pénzösszeg és a felszerelések előteremtésére. Az 1742. február 9-i nagyoroszi közgyűlésen kiderült, hogy személyes katonai szolgálatra csak 20 nemes jelentkezett, a főurak és a többi nemes pedig 92, többnyire szegénysorsú armalista nemest és jobbágyot fogadott fel maga helyett katonának. A portális lovasság száma is csak 81 főt tett ki, vagyis mindössze 194 embert állítottak ki a tervezett 732 helyett. A változó szerencsével folyó hadjáratok során az 1744. június 4-i strigaui vesztett csatában főispánunk, gróf Forgách Ferenc tábornok a poroszok fogságába esett és az ottani úri ellátásához szükséges pénzösszeg kölcsönkénti előteremtése is megyénkre hárult. A kért 2000 ft-ot az 1745. augusztus 3-i rimóci közgyűlésre teremtették elő és juttatták el bécsi bankárok útján a fogságban levő főispánnak. A sziléziai vereségek miatt az 1744. október 20-i lónyabányai közgyűlésen ismét fegyveres felkelésre szólították fel a nemességet. Csak 76 főből álló, de teljesen felszerelt csapatot állítottak ki, amely végigharcolta a hadjáratot és onnét viszatérve az 1745. október 14-i losonci közgyűlés alkalmával tartottak felette hadoszlási szemlét. Ez év december 25-én kötötték meg a poroszokkal a békét, és a főispán is hazakerült. Megyénk a katonai terhek viselésén kívül meglehetősen lanyhán vett részt a háború franciák ellani szakaszában. Az 1748. október 23-án megkötött aacheni béke Mária Terézia magyar királynő és a német-római császárrá választott férje, Lotharingiai Ferenc birtokállományának csekély csökkenését és helyzetük megszilárdulását ismerte el. 16 10 évi szünet után 1751 áprilisában ült össze újból az országgyűlés. Azon megyénket Batta Pál első alispán és Darvas József főjegyző képviselték. Fő célja az adóemelés volt, amit a hadsereg szükségleteinek és az udvartartás költségeinek növekedésével indokoltak. Mindezt a rendek, mivel nemesi jogaikat mindenben tiszteletben tartották, szó nélkül elfogadták. Az országgyűlés ideje alatt Mária Terézia látogatást tett Budán, Pesten és kedvelt híve, Grassalkovich Antal kamarai elnök gödöllői kastélyában is. A látogatás egyik következménye volt, hogy a megyénkben is birtokos Grassalkovich Antalt nevezte ki nógrádi főispánná, aki két évtizeden át, 1771-ben bekövetkezett haláláig viselte ezt a méltóságot. A köznemesi sorból kiemelkedett, országos hivatalait vagyongyarapításra is felhasználó Grassalkovich Antal jellemét egyik, a fényes gödöllői kastélyát meglátogató kortársa, az épületet szemlélve, így fejezte ki: „gyászos kőhalmaz, amely sok rablásból jött össze!" Felfogására nézve igen jellemző a megyénk alispánjához 1751. december 6-án írt levele, amelyben azt arra oktatta ki, hogyan lehet kerülő úton, apró ajándékok és szívességek révén hamarabb célt érni, mintsem egyenes úton — adott esetben Lobkovicz hercegnél. Grassalkovichot — mivel az augusztus 27-én zárult országgyűlés után ügyei még egy ideig távoltartották — 1751. november 22-én lőrinci birtokán iktatták be nagy pompával méltóságába. Főispáni ténykedése más természetű volt, mint elődeié, mert beleavatkozott a megye ügyintézésébe és mélyre ható változásokat hajtott végre a pénzügyek területén.
