Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)

A TÖRÖK KIŰZÉSÉTŐL A POLGÁRI FORRADALOMIG (1683—1848)

nép lefegyverzésének, a volt végvárak lakosságával kivételt tettek, mert lefegyverzésük a vármegye biztonsága szempontjából nem kívánatos, ezenkívül az is szükséges, hogy fegyvereiket a kereskedők és az iparosok is megtartsák. Végváraink — Divény, Kékkő, Gács, Fülek, valamint a visszakerült Szécsény, Gyarmat és Buják — környező falvakban is lakó egykori katonái tehát fegyvereiket megtartva hozzájárultak a parasztvármegye területi torzulásához. A fegyverek beszedése nemcsak Nógrád, de a többi nemesi vármegye érdekeinek is csak részben felelt meg, mert bármennyire is óhajuk a parasztság gúzsbakötése, a közrend fenntartását felfegyverzett parasztok nélkül megoldani képtelenek voltak.

2 1686-tól kezdetét vette a volt végbeliek szélnek eresztése. Ez együtt járt azok paraszti sorba süllyesztésével, ami megegyezett megyénk nemességének érdekeivel is. A nógrádi országgyűlési követek már 1686-ban — Heves és Pozsony megyével, valamint Eszterházy Pál nádorral egybehangzóan — a „paraszt helyen lakó", azaz „a paraszt funduson élő" nemesek adófizetési kötelezettségét hangoztatták. Itthon is megtettek mindent, hogy mind ezek, mind a végbeliek a telkes jobbágyokhoz hasonló helyzetbe kerüljenek. Ez ellen tiltakoztak a végvári jellegét elvesztett Gács lakosai. 1688 áprilisában sikerült is elérniük — mivel gróf Forgách Ádám volt a főispán — az 1675. évi telepítési levelükben biztosított kiváltságaik tiszteletben tartását. Ugyanekkor a nagyorosziak I. Lipóttól nyerték el régi kiváltságaik megerősítését. Ezek a mentességek 1696-ig éreztették hatásukat a megye adófizetési kötelezettségének teljesítésében. 1696-tól kezdve azonban — amikor a nádori értekezleten a nemesség elérte, hogy ismét maga szedje be az adót, amit addig a katonasággal hajtattak be a kormányzati szervek — Nógrádban is arra törekedtek, hogy elsősorban ezeket a tehetősebb paraszti rétegeket terheljék meg a katonai ellátással és az adózással. Ez szervezetileg abban nyilvánult meg, hogy 1698-ban létrehívták a megyei adószedő tisztét, és kötelességévé tették, hogy a szolgabírák közbejötte nélkül — nem mint 1652-től 1698-ig azoknak segítségével — egyenesen a községekből hajtsa be az adókat. Ugyanakkor a megyei főhadbiztos mellé járásonként alhadbiztosi állásokat is szerveztek a katonaság beszállásolására és ellátására. Mindez igazolja, hogy az 1662-ben teljessé vált, de az 1683-tól folyó hadműveletek és katonai parancsuralom idejében megrendült megyei önkormányzat 1698 táján visszanyerte a régi énjét. A nemesi vármegye hatalmának újjáéledését a parasztság sínylette meg. 1699 augusztusában Nógrád vármegye „universitása" arról panaszkodott a nádornak, hogy „ez mi vármegyénkbeli parasztságnak némely része magános gyűléseket kezdett nemes vármegyénk ellen tartani, ahonnan az egész vármegyénkbeli szegénység nevével" követeket küldöttek a budai főkormányszékhez, hogy az adóbeli megterhelésük felől felvilágosítást szerezzenek. Vagyis a parasztvármegye a nemesi vármegye megkerülésével egyenesen az országos szervekhez fordult. A parasztságnak különösen a hadjáratokhoz megkívánt szekerek kiállítása okozott nagy gondot, mert a földműveléstől vonta el az embereket és az igásállatokat. Az 1701-ben kitört spanyol örökösödési háború miatt Nógrád várából kivonult a katonaság, és azt, hogy fenntartása ne okozzon gondot a főhadi-