Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)

A TÖRÖK KIŰZÉSÉTŐL A POLGÁRI FORRADALOMIG (1683—1848)

tanácsnak, levegőbe röpíttette. Kezdetét vette az erőszakos katonafogdosás. 1703 januárjában megyénkben is öszeírták a hajdúkat, a volt végvári katonákat és azokat Budára kísérték. Útközben jórészük megszökött. Csak töredéküket tudták felfegyverezni és a Rajna vidékére küldeni. A szökevények felkutatásában és elfogásában kegyetlen eszközöket alkalmaztak a katonai hatóságok, de a vármegye is, amely az „ellenállási jog" 1687. évi eltörlése óta ki volt szolgáltatva a bécsi önkénynek, és főleg a reá eső hadiköltségek behajtásával volt elfoglalva. A népi elkeseredés nőttön nőtt. A szécsényi születésű .. Széchenyi Pál érsek már 1687-ben megállapította megyénkhez intézett levelében, hogy „a szegénységnek csak a vére maradt meg romlott testben. Lássák [mi fog történni], ha azt is kiveszik." A ,,vérszopás" annyira nyilvánvaló, hogy 1700 táján Kollonics Lipót érsek is megállapítja, hogy „a jobbágyok nem érzik, hogy könnyítette volna terhüket a török iga lerázása". Ugyanezt mondja Rákóczi híres felhívása, a Recrudescunt, amelynek megfogalmazója a nógrádi Ráday Pál. Minden ok megvolt tehát megyénkben is a „parasztháborúra". Tudta ezt Rákóczi és Bercsényi is, mert a Lengyelországban kelt 1703. május 12-i kiáltványukban szigorúan tiltották a nemesség személyében vagy javaiban való bántalmazást.'

5 A RÁKÓCZI-SZABADSÁGHARC KEZDETE ÉS A NEMESSÉG MAGATARTÁSA. A SZÉCSÉNYI ORSZÁGGYŰLÉS 1703. június 16-án lépte át II. Rákóczi Ferenc csekély kíséretével a magyar határt, ahol Esze Tamás vezérletével mintegy ezer ember várta. A hazatértével meginduló szabadságharcról — amit eleinte az 1697. évi hegyaljai felkeléshez hasonló megmozdulásnak tekintettek — hivatalosan a budai hadbiztosság egymást érő rendeleteiből értesült a vármegye tisztikara. Július 7-én 15 napon belül 5000 ft-ot, majd július 19-én 4000-et az egyik Rákóczi ellen küldendő ezred számára, augusztus 1-én pedig 7500 gerendát Szolnok megerősítésére kellett volna eljuttatniuk. A hadbiztosság az egyre szelídebb hangúvá váló rendeleteiben már nemcsak kért, de figyelmeztette is a vármegyét, hogy a nép ingerültségére való tekintettel igyekezzék minden visszaélést megszüntetni. Rákóczi július 30-i tiszabecsi győzelme után vette kezdetét Nógrádban a nemesség szervezkedése, a magukat kurucoknak nevező „paraszt lázadók"-kal szemben. A nemesi szervezkedés központja Losonc volt, ahol Fülek 1682. évi feldúlása után a nemesség vezető családjai kőházakat építve maguknak biztonságban érezték családjukat az akkor falakkal is megerősített mezővárosban. Emellett Losoncot az is „megyeközpont" szerephez juttatta, hogy az 1592-től egymást követően főispáni méltóságot viselő Forgáchok gácsi vára a közelben volt. Augusztus első napjaiban kezdett gyülekezni Losoncon a Rákóczi ellen fegyverkező nemesség. I. Lipót augusztus 7-i leiratában elengedte a 4 millió forintos adó megyénkre eső részét, 13-i leiratában pedig hűségre intette a nemességet. Augusztus utolsó napjaiban azonban Ocskay László lovasaival Kis-Hont területén tartózkodott, ahol Garamszeghy Géczy Zsigmond, az osgyáni földesúr csatlakozott hozzá és egyik kémlelő előőrse augusztus 24-én éjjel már Terbelédnél