Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)
A HÁROM RÉSZRE SZAKADT MAGYARORSZÁGBAN (1526—1683)
irodalom is előrehaladást tett. Ebben nagy része volt annak, hogy a nemesség, a ,,natio hungarica" a nemesi univerzitáson belül nem ismert nemzetiségi különbséget. A nemesség a Felvidék vegyes nemzetiségű területein két-, sőt háromnyelvű (magyar—szlovák—német) volt, amit egyrészt az egymással, másrészt a jobbágyaikkal és a városi polgársággal való maguk megértetésének gyakorlati követelménye tett szükségessé. Latinul — a kor hivatalos „konyhanyelvén" — legtöbbjük ugyancsak tudott. Rimay János is jól tudott ezen kívül szlovákul és csehül. Balassa Zsigmondné Zborowski Erzsébettel szlovákul levelezett és magyarra fordított egy cseh egyházi éneket. Madách Gáspár Mathiólus András cseh nyelven írt orvosi művét fordította magyarra „Hazai Apateka" (Hazai gyógyszertár) címmel és adta ki 1628-ban. Négy vallásos éneket is fordított csehből magyarra. Beniczky Péter saját magyar verseinek szlovákra való fordításával a magyar költészet szlovák tolmácsolója, bár szlovák versei nyomtatásban csak 1873-ban jelentek meg. 30 A XVI. és XVII. század fordulóján megyénk lakossága többségében protestáns volt. Túlsúlyban a lutheránusok voltak. A kisebb számú kálvinisták (reformátusok) központja Losoncon volt. A lutheránusoknak nagy pártfogóik voltak a Balassák és 1603-ig — amikor katolizált — a Losonczi-uradalmak örököse, Forgách Zsigmond. A lutheránusok erősen terjeszkedtek. Például 1585ben Madách Pál, sógorának Rimay Jánosnak buzdítására lett lutheránussá és ezzel utódai felekezeti hovatartozását is eldöntötte. A nemes urak egyik vagy másik felekezethez való tartozása hatással volt jobbágyaik vallásváltoztatásaira is. így azután a XVII. század első felében, az ellenreformáció kibontakozás", idején a földesurak köreiben történt nagyszámú rekatolizálás a jobbágyok katolikus hitre való visszatérítésének nem éppen csak elvi síkon mozgó akcióját is megindította. Ismerjük, hogy 1622-ben gróf Forgáchné Pálffy Katalin, a maskovai lutheránus prédikátort, Transalpini Dánielt kiűzette és helyébe katolikus plébánost ültetett. A kérdés ekkor már erősen politikummá is vált és az egész korszak folyamán — az osztály és rendi különbségek mellett — a vallási hovatartozás is meghatározója lett az ember emberhez való viszonyának. Ez nemcsak a protestáns lelkészek államhatalmi eszközökkel való megfenyítésében, bíróság elé állításában és az 1670-es években gályarabságba való küldésében, hanem a lakosság egymás és a más felekezetek papjai iránti gyűlöletében is megnyilvánult. 1676ban az egykor szécsényi ferences házfőnököt. Jászberényi Gáspárt és társát, Szegedi Ferencet Mátraszőlősön a protestánsok félholtra verték. Elevenen élt tehát a vallási türelmetlenség mint a cselekedetek meghatározója. Művelődéstörténeti síkon a vallásosság — katolikus és protestáns részen egyaránt — az egyházi beszédnek és éneknek a nép nyelvén való fokozottabb alkalmazásában nyilvánult meg. Jól megfigyelhető ez Szécsényben, ahol a ferencesek visszatérése, de főleg a földesúr, Forgách Zsigmond katolizálása után szlovák nyelvű hitszónokokat — Ambrovics Ágoston, Budai Gáspár, Czandler Didák, Gernei Antal, Németi Ágoston, Sassini Albert és a rend krónikása, Somlyai Mihály — alkalmaztak, akik célkitűzése az 1607-ben új templomot építő, végvári kiváltságokat élvező szécsényi evangélikusok megtérítése és a
