Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)
A HÁROM RÉSZRE SZAKADT MAGYARORSZÁGBAN (1526—1683)
rekatolizálásra kényszerített uradalmi jobbágyok újrafelvett hitükben való megőrzése. Jellemző — egyúttal a szlovák lakosság fokozatos délre húzódásának is a jele —, hogy az ugyanazon uradalomhoz tartozó Gyöngyösön csak 1642 után válik szükségessé szlovák nyelvű hitszónok alkalmazása, bár itt is, mint Szécsényben, a protestánsok és a katolikusok túlnyomó többsége magyar. Az észre ható szónoki fogásokon kívül a csodás gyógyulási lehetőségekbe vetett hit ápolása is beletartozott a Szécsényben és a Gyöngyösön élő ferencesek fegyvertárába. Ekkor kapott hírre, mint szembetegségeket gyógyító víz — talán középkori hagyományok újraélesztésével — az ecsegi Boldogasszony templom előtti szentkút, ahová messze földről elzarándokoltak, és még a XVIII. században is erős vetélytársa az ősi, mátraverebélyi szentkútnak. Persze Verebély nem ment ki a „divatból". 1605-ben magyar feliratú új harangot kapott a temploma. Sőt a karancsi kápolnához Forgách Zsigmond nádor özvegye, Pálffy Katalin mezítláb zarándokolt el az 1640-es években, ami az ide irányuló búcsúk fellendülését eredményezte. A búcsúk elnyerését célozták az oltár kiváltságok is. Ilyent kapott 1645-ben a szécsényi ferences templom V. Ince pápától. 31 A kor egyik állandó vitákat kiváltó forrása a templomok felekezethez való tartozásának ügye volt. A középkori eredetű katolikus templomok a hívek vallásváltoztatásakor az új felekezetek kezébe kerültek, amit azután a XVII. századi felülről irányított ellenreformáció idején a katolikus egyház nemcsak földesúri, de államhatalmi eszközökkel is igyekezett visszaszerezni. A templomok protestáns kézre jutásával számos képzőművészeti alkotás semmisült meg, mert a szentek képeit és szobrait eltávolították, összetörték, a falfestményeket bemeszelték. Még alaposabb pusztítást végeztek a törökök, akik nemcsak kifosztották, hanem sokszor fel is gyújtották a templomokat és így azok — mivel kijavításukra, újrafédesükre nem kerül sor — csakhamar használhatatlan romokká váltak. Az 1627. évi szőnyi béketárgyalásokra adott követi utasításokban elsősorban az Ipolytól északra előfordult templompusztítások fordulnak elő. Még rosszabb lehetett azonban a helyzet az Ipolytól délre. A katolikus szempontból tragikusnak nevezhető egyházi állapotokra nézve igen jellemző az esztergomi érsekség nógrádi főesperességének, az ún. NagyNógrád megyének 1634. évi canonica visitatiója. Apáthy Márton kanonok, főesperes nem merte bejárni kerületét, hanem Szécsényben, a ferencesek segítségével állapította meg, hogy a főesperesség területén csak 5 plébános és 4 licenciátus — a keresztelés, esketés, temetés, prédikálás és közös ima vezetésére alkalmas világi ember — működött. Szécsényben és környékén a ferences rendiek látták el az egyházi teendőket. Olyan népes helyeknek, mint Balassagyarmat és Patak, nem volt se papjuk, de licenciátusuk és a hívek protestáns prédikátorokkal kereszteltették meg gyermekeiket. Sokkal kedvezőbb helyzetben voltak a protestánsok. Szécsényben a ferences rendiek jelenléte ellenére pl. virágzó evangélikus egyházközség volt. Lányi Dániel szuperintendens (lutheránus püspök) 1657. évi egyházlátogatása során is jól szervezett egyházközséget és iskolát talált itt. Ilyenek voltak Alsósztregován, Balassagyarmaton, Szügyben és Szirákon is, ahol 1647-ben Pirole Márton volt a prédikátor.
