Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)

A HÁROM RÉSZRE SZAKADT MAGYARORSZÁGBAN (1526—1683)

1632-ben — „országunkban feledségbe semmi ne jutna, mert itt immár mi tájunkon munkájának szép, fontos magyarsággal folyó elméje, bágyasztó ékes írása igen hanyatlásra juta". Madách Gáspár úgy látta, hogy Rimay halálával Nógrádban lehanyatlott a mélyen szántó irodalmi alkotások iránti érdeklődés és alkotókészség, ami már az ő Balassát és Rimayt utánzó költészetében is megnyilvánul, bár az egyik, a nép körében divatozó hazudozásokat és hiúságokat ostorozó versét a népi humor felismerésének is tekinthetjük. A Vácott született és fiatal korában megyénkben élő, katonáskodó és birtokos Beniczky Péter (1603—1664) is szorosan kapcsolódott a Balassa—Rimayféle hagyományokhoz. „Magyar rithmusok" c. verskötete halála évében jelent meg Nagyszombatban. Vallásos és világi tárgyú versei illem- és életszabályokat, bölcs és szellemes mondásokat tartalmaznak. Nagy súlyt helyezett a művelődésre és elítélte a műveletleneket. Figyelemre méltó rokonszenve a jobbágyok iránt, ami azt bizonyítja, hogy társadalmi helyzete ellenére is józan életszemléletű ember volt. „A gazdag s a szegény, a kapzsi s az adakozó nem tud összeférni" — írja és másutt az ún. személyi szabadságot bírálva rámutat arra, hogy azzal csak az tud élni, aki „nem jár az úri, nemesi robotra, hanem oda megy, ahová neki tetszik, nem tud a tömlőéről, amelyet a nagyurak a jobbágyoknak készítenek". Magyar verseit 1806-ig tizenhatszor adták ki. A korszak Balassa— Rimay-féle iskolájának költői sorában a második Balassa Bálint (1626—1684) is fontos szerepet töltött be, mert verseiben hányatott ifjúságának és rokonaiból való kiábrándulásának mélyen egyéni érzelmeit allegorikus lírai formákban közölte. Korában versei csak kéziratban voltak ismeretesek. Más irányú, a komor protestáns színezetű vallásosságtól, a Balassa—Rimayféle iskolától eltérő alkotások jöttek létre a líraibb hangvételű nógrádi katolikus költők műveiben, akiket a szécsényi irodalmi kör tagjainak tekinthetünk. Elsőként az 1598 körül Szécsényben született Kisdy Benedek (1598(?)—1660) jöhet számításba, aki bár élete nagy részét a megye területén kívül töltötte, egyházi tisztségeinél fogva sokat érintkezett a szécsényi és a füleki ferences rendiekkel, illetve az onnan elkerült rendtagokkal. 1651-ben adta ki Nagyszombatban a „Régi és új deák és magyar áhítatos egyházi énekek és litániák" című művét az ún. Cantus Catholici-t. Kapcsolatban állt az 1612-től 1616-ig, illetve 1626-tól 1627-ig Szécsényben, közben Gyöngyösön, majd pedig 1629-ig Füleken működő Dusi Jakab ferences szerzetessel, aki Gyöngyösi Imre és Czandler Didák egyházi karnagyokkal együtt megvetette a szécsényi és füleki népi templomi karének alapjait. Dusi nemcsak latinból fordított, hanem saját maga is írt még ma is élő egyházi énekeket, amelyek egyik-másikának helyesírása a palócos kiejtés nyomait viseli magán. Költeményei egyházi énekgyűjteményekben jelentek meg. A szécsényi ferencesek tanítványának is kell tekintenünk az 1603-ban Szécsényben született és 1618—1620 között Gyöngyösre költözött Széchenyi Pál (1603—1695) érseket, aki számos latin nyelvű egyházi művet írt. A szécsényi iskola Fülekre átplántált ferences hagyományait sejthetjük az ifjabb Koháry István (1649—1731) már más korszakba átvezető költeményeiben. A magyar irodalom mellett Nógrádban a szlovák írásbeliség és a szlovák