Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)

A HONFOGLALÁSTÓL MOHÁCSIG (896—1526)

vonala az elfoglalt területek nyugati határa. 902-től 907-ig tartott a Dunántúl, valamint a Dunától északra és a Garamtól nyugatra eső területek elfoglalása. Megyénk földjét tehát 899 és 902 közt népesítették be a honfoglalók. Egyes kutatók feltételezik, hogy a honfoglalás és a X. századi „kalandozások" korában már feudális magyar államalakulattal állunk szemben. Ez vitatható. Az azonban kétségtelen, hogy a honfoglalók célkitűzéseiket ideológiailag jól alátámasztott katonai akció segítségével hajtották végre, ami a bolgár-törököknél is meglevő eredetmondán, a fejedelmi család Attilától való származtatásán és Attila öröke visszavételének híresztelésén alapult. Szövetségeseiket jogaik meghagyásával illesztették be katonai demokráciájuk keretébe. Nagy gondot fordítottak ezért az országhatárok és a kereskedelmi utak ellenőrzéséreAz elfoglalt várakat fenntartva és újakat is építve, azokból kérték számon a lakosság termelésének folyamatosságát. Nagyon jól szemlélhető ez Nógrád megye esetében, amelynek területe a fontos kereskedelmi utak elágazásánál létrejött bolgár dukátushoz tartozott. Itt a Dunán felhajózott só, valamint a szekérút és víziút védelmét célozhatta Visegrád vára. A Szentendrei-szigeten fekvő, s a folyam által is védett Torda — azaz bolgár-törökül „sós, sólelő-, sólerakóhely" — lehetett a hajókról történő sókirakás és raktározás helye. Ugyanakkor Nógrád vára az észak felé irányuló sókereskedői utat védelmezhette. A bolgár „részfejedelem" •— a méltóságát bizánci eredetű ,,hadvezér"-t, ,,herceg"-et jelentő szóval jelölő duka — közigazgatási és gazdasági központjának a mai Vác-Duka tekinthető. Tipikusan bolgár-szláv eredetű helynév pl. vidékünkön Bodony (Két-Bodony) is. Valószínű, hogy vámszedő helyek is voltak, mert a IX. századi bolgár állam bevételeinek jelentős hányadát az áruk után szedett vámok tették ki. Hihető, hogy a Rima völgyében bányászott vasércből készült kovácsolt áruk délre és a só északra szállításának védelmére telepítették le a törzs- (Nógrád-Bercel) és népneveikkel (Magyar-Nándor, a füleki Bolgár-hegy, Bolgárom) jelölt katonai szállásokat a bolgár-török nyelven „bányá"-t, „bányavidék"-et, illetve „bányász"-t jelentő kömür = Gömör felé vezető úton. Aranymosással is foglalkoztak, amit a Zalatna-Szalatnya nevű hely- és patakneveink árulnak el. Solymász településeik — pl. Szokolya — is voltak. Ennek a gazdaságilag értékes területnek elfoglalását régebbi források és a XII. és XIII. század fordulóján még élő hagyományok alapján Béla király magát meg nem nevező jegyzőjének, Anonymusnak „A magyarok cselekedeteiről" (Gesta Hungarorum) írt műve tárja elénk. Előadása szerint: „Árpád vezér és övéi", miután elérték a Zagyva folyót, tábort ütöttek, ahol „Árpád vezér... tanácsot tartván, sok katonát hadba küldött, hogy Gömör és Nógrád várának népét meghódítsák neki, sőt ha a szerencse szolgál, akkor menjenek fel a csehek határa felé, Nyitra váráig." A sereg vezéreivé nagybátyjának, Hüleknek két fiát: Szovárdot és Kadocsát, valamint Hubát, „a fejedelmi személyek egyikét" rendelte. „Ez a három úr ... arról a helyről indult el, amelyet Pásztónak mondanak s előbb a Hangony vize mentén lovagolt, majd ezen a folyón átkelt a Sajó folyó mellett... Innen Gömör várának részein át vonultak tovább és eljutottak a Bolhád hegyig, majd a nógrádi részeken haladva, a Galga vizéhez értek. Innen pedig útjukat folytatva a Duna partján mentek, majd Verőce vi-