Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)

A HÁROM RÉSZRE SZAKADT MAGYARORSZÁGBAN (1526—1683)

Berény, (Gyöngyös-)Pata, (Jász-)Árokszállás és Mezőkeresztes is hozzátartozott. Salgótarján lakosai 1632-ben a magas török adó miatt el is akartak költözni és az ilyen panaszaikat még az 1670-es években is rendezgették a budai és isztambuli török hatóságok. A közép- és nagybirtokok majorsági gazdálkodása még mindig inkább csak függelék és nem termelési alap, bár kétségtelen, hogy törekedtek nagyüzemi ágazatok létesítésére is. A Forgáchok gácsi uradalmi központja egyúttal a majorsági gazdálkodás centruma is, ahol 1664—1665-ben a tehenészet és az ökörtenyésztés volt a leggyümölcsözőbb ágazat. Mellőzve az uradalom 1678 tavaszán — Makkfalvay János tiszttartó és két megyei esküdt jegyzéke szerint — Gácsott tárolt majorsági és jobbágy szolgáltatásokból eredő viszonylag csekély mennyiségű terményeinek és készleteinek felsorolását, csak a majorság állatállományát részletezzük. Ez akkor a következő: 24 fejőstehén, 3 borjastehén, 21 borjú, 6 üsző, 4 tinó, 2 bikaborjú, 3 bika, 8 ökör, 50 lúd, 60 tyúk, 15 kacsa, 31 sertés, 16 malac, 350 juh és 150 kecske. A gazdasági felszerelés 1 Öreg vasalt szekér, 1 fakószekér és 2 csoroszlyás eke, ami ismét arra utal, hogy az allodiáíis gazdálkodásban a jobbágyok munkaeszközeit használták. Az állatállomány azonban még néhány év előtt is jóval nagyobb volt, mert 1666-ban, Bene János tiszttartó idejében Balassa Imre 62 fejőstehenet, 27 borjút, 18 jármosökröt, 1 csikót, 280 juhot, 167 bárányt és 93 kecskét hajtatott el és azóta sem adott vissza. A majorság javainak megőrzése súlyos gond az uradalmi tiszttartó számára. 1678 őszén pl. amikor Thököly Imre és Balassa Imre csapataikkal Palotás felől Gács felé közlekedtek, Makkfalvay János tiszttartó utána eredt az előhad által Divény felé elhajtott juhoknak és azokat sikerült is visszahajtatnia. Közben megérkezett Thököly és Balassa is, akiket a várban, mivel söre nem volt, musttal vendégelt meg. Ezalatt a katonák a majorság épületeit kifosztották és kezdték azokat lerombolni. Ekkor, Makkfalvay kérésére, Thököly — annak ellenére, hogy Forgách ellenfele volt —- őrséget rendelt ki a majorság megvédésére, így azután a már széthordott terményeken kívül csak az ágyúkat vitték el magukkal — egy kivételével, Balassa várába, Divénybe.

25 A háziiparon kívül — amelynek faipari vonatkozásait az 1626. évi iratból már láttuk — mezővárosainkban a hivatásos iparűzők a XV. és XVI. századi hagyományoknak megfelelően céhekbe tömörültek. Ezek a mesterségük gyakorlását szabályozó, biztosító és a „kontárokat" kirekesztő céhleveleiket földesuraiktól kapták. A céhek — testületi önkormányzatuk következtében — a termelt áruk értékesítésének meglehetős, a kereslet és a kínálat nagyságának mértékétől függő szabadságát élvezték, ami nem volt mindig arányban a fogyasztók vásárlóképességével. Ezt a nemeség gyakran kifogásolta és el is érte, hogy az 1625. évi XL. tc. az élelmiszerek és a „mindenféle kézműves és mesteremberek" gyártmányai árának megállapítását (limitáció) a megyékre bízta, amit az 1659. évi LXX. tc. még részletesebben kifejtett és számos büntető intézkedéssel támasztott alá. A céhek mezővárosi jelenléte azonban — azért is, mert ezek a mesteremberek, akárcsak a végvári katonák, földműveléssel is foglalkoztak — érdekében állt azok urainak és igyekeztek őket támogatni. így kapott 1655. november