Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)
A HÁROM RÉSZRE SZAKADT MAGYARORSZÁGBAN (1526—1683)
a maga számára válthatja ki, és nem „Nagy Albert János uram és maradéki bosszúságára idegenek pénzével s idegenek számára". A lázi földesúrnak a rét utáni úrbéri tartozást „egy kenyeret, egy tyúkot és egy kacsát" továbbra is Göröcs Mihály fizeti. Viszont Nagy Albert János esztendőnként elenged 50—50 dénárt (vagyis V2—Va ft ~ot) a 8 tallérból. A rétet pedig úgy osztotta meg a két Göröcs, hogy a fele az adósságmentesé maradt, de úgy, hogy „az edgyik esztendőben edgyik végét s a másikban a másik végét használhassa". Az ítélet utáni egyezségben tehát a 14 tallér 8-ra csökkent. Ez azt jelenti, hogy ha a tallért 1 ft-tal vették egyenlőnek, akkor a hitelező nem törlesztés esetén 16 évig használta ingyen az adós irtványrétjét. Vagyis a bajba jutott paraszt, paraszt általi kizsákmányolásával állunk szembe24 A nógrádi birtokokon folyó gazdálkodásról nincs tudományos alapossággal készült feldolgozásunk és ezért — még birtoktörténetileg is — csak igen általánosságban mozgó megállapításaink lehetnek. Az kétségtelen, hogy a középés nagybirtokok térbelileg nem alkottak egy testet, sőt az uradalmak egy-egy faluban fekvő majorsági földjei is többnyire szórványok a községek határain belül. Arra nézve, hogy egy jómódú köznemes, aki procurátori (ügyvédi) teendőket is végzett milyen vagyonnal rendelkezett, igen jó példa Budai Bornemissza Bolgár Pál. Az 1661. január 21-én Szécsényben kelt végrendelete szerint a következő javakkal rendelkezett: volt Szécsényben háza, istállója, s ezek fele 200 ft eszmei összeget ért, a Forgó-kapun kívül kert, udvarában igásállatai, szarvasmarhák, disznók, Óváron szőlője, egy veremben 80 kila búzája, 12 köpű méhe, ezen kívül még két verem búzája és egy verem árpája, búza- és árpavetése. Volt továbbá a jobbágyokhoz kiadva lábasmarhája és kölcsönadott pénze; Lócon 16 disznaja, 4 ökre, Csecsén, Gedén, Halápon, Herencsényben és Lócon tehenei; Gedén veremben búzája az Illyési-hegyen szőleje, a gyarmati határban rétje a ludányi malomnál és a szakali határban rétje és 3 zálogba vett jobbágya Óvárott; Halápon 10, Herencsényben 4, Csecsén 2 köpű méhe. A veresegyháziak tartoztak neki 90 ft-tal, vagy 50 tallérral. Bács megyében volt az említetteken kívül egy Ferusigy nevű rác falva és ezen kívül még ugyanott és Pest megyében rác falvai: Ványtelek, Obornáca és Vastorok, másnéven Ostorkipuszta. A felsorolásból is nyilvánvaló, hogy ilyen birtoktesten a „gazdálkodás" tulajdonképpen csak a jobbágyszolgáltatások beszedéséből, elraktározásából és értékesítéséből állhatott. Ugyanez a helyzet a nagybirtokokon is. Balassa Bálint salgói uradalma a földesúr halálakor (1684) a következő részekből állt (zárójelben a lakott jobbágytelkek száma): (Mátra-)Szőlős (12), Egyházas-, másként Vásáros- (Kis-)Terenye (28), Újlak (-puszta), Salgó-Tarján (24), Salgóalja (-puszta), Pony (-puszta), Vendégi (-puszta), Karancsalja (11), Rap (16), Rónya (7), Málnapataka (6), Mlágyó (10), Ozdin (8), Turicska (2). Salgótarjánt és Karancsalját kivéve a többiekben mind csak részbirtokok. A majorsági gazdálkodás központja Salgótarján, ahová a többi helyről a jobbágyok a szolgáltatásokat behordták. Salgótarján azonban jóformán az egész század folyamán török földesuraknak is birtoka, ahol olyan szpáhi volt a birtokos, akihez részben vagy egészben (Jász-)
