Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)

A HÁROM RÉSZRE SZAKADT MAGYARORSZÁGBAN (1526—1683)

s ezenkívül a molnár tartozott még évenként 2 ártányt vagy 4 tallért is adni a földesúrnak. Az urbárium még 1695-ben is érvényben volt. Ugyanebben a divényi uradalomban 1679 előtt a jobbágyok — nyilván a Balassa Imre elleni harcok során — anyagilag igen súlyos helyzetbe kerültek, így Alsó-, Felsőtiszovnyik és Veres falvakban mindössze 11 telken éltek jobbágyok, akik minden tartozásuk helyett évi 224 ft-ot — vagyis egy-egy telek után 22 ft 18 dénárt — fizettek, ami nem volt csekély összeg, mert 1679-ben Losoncon egy-egy telek csak 8 ft-ot adott és ebben benne volt a robotváltság is. Karancsberény jobbágyai pedig, akik a töröknek is hódoltak, csak bárányos méh-kilencedet adtak, emellett kilencedben részesítették a földesurat az elhagyott nemesi és jobbágy telkek megművelése esetében azok terméséből. Táborozás idején hozzájárultak egy hatökrös szekér, egy kocsis és egy darabont kiállításához, s évente a többi faluval közösen adták a földesúr konyhájára az 5 őz és 22 fogoly rájuk eső részét. Minden egyéb kötelezettségük helyett a vonóállatokkal rendelkező jobbágyok fejenként 3, az igásállat nélküliek pedig 1 ft 50 dénárt fizettek évente. A robotmunkára alapított, de a jobbágyok egyéb szolgáltatásaira is támaszkodó majorsági gazdálkodás a század második felében a nagyarányú, délfelé irányuló népmozgásnak vált egyik előidézőjévé. Indítékai sorába tartoztak pl. az ilyen körülmények: 1672-ben Gesztelyi Jánosné nem hódolt nógrádi birtokain a jobbágyok mindenféle munkával és bármikor szolgálják földdesasszonyukat, Nyári Ferenc somoskőújfalui jószágán pedig „minden nap tartozik minden jobbágy marhával szolgálni, valahová fordítják". Ugyanakkor — 1670-ben — Ispán Ferenc és Kaczer András jobbágyai közül a töröknek behódolt harkányiak fejenként évi 6—6 ft-tal, egyetlen hasznosi jobbágyuk évi 3 ft-tal, a bátonyiak közösen évi 29, a verebélyiek évi 53 és a pásztóiak évi 28 ft-tal váltották meg földesuruk iránti összes kötelezettségüket.

21 Béke idején a török földesurak igyekeztek megegyezni a magyar földesurakkal a jobbágyok szolgáltatásait illetően. Ezért levelezett 1651-ben a Hatvanban lakó Mehmed aga a Füleken lakó „szomszéd vitéz barát"-jával, Mocsáry Gergellyel a (Karancs-)Kesziben lakó Bacsó Balázs jobbágy közvetítésével a keszi, liptagergei és berényi jobbágyok szolgáltatásai ügyében, akik számára „sommát" fizettek. „Ők 25 ft-ot ígértek volna, én 50 ft-ot kértem. Azután semmi hír sem gyütt felölök. Annak okáért, ... ihon megengedem ez ideig sommájokat 25 ft-ban és 8 ice vajban... az kegyelmed emberségéért és Bacsó Balázs kérésére... Én nem akarom, hogy pusztuljanak, hanem azt akarom, hogy építsem őket... Csak kegyelmed is odaföl jól gondot viseljen reájok." Mocsáry hitlevelet kért az agától jobbágyai számára, amire az ezt válaszolta: „ihon, ezen levelem legyen hitlevél, azamelyben fogadom török hitemre és emberségemre, hogy gyüjjenek be és az idő sommájokat hozzák be. Sem szidom, sem verem, sem pediglen fogom őket, hanem az mely úton bejönnek, azon úton jámborul kibocsájtom őket" Hatvanból, ahová „ha én azokat akartam volna háborgatni, eddig régen nyakon kötve hozhattam volna be őket". El is mentek a „liptagergei szegény emberek" az agához, akinek Mocsáry újabb levelét is átadták. A levélből — írta válaszában az aga — ,,megértettem ..., hogy minden állapotuknál alkudjam meg vélek és ihon, a