Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)

A HÁROM RÉSZRE SZAKADT MAGYARORSZÁGBAN (1526—1683)

Tóth György, Szabó Mihály előtt." A mezőváros ekkor a török hódoltsághoz tartozott, szervezete azonban töretlenül működött. Hasonló volt ez Szécsényben is. Ennek bírája és esküdtjei 1665-ben állítottak ki egy iratot. Elterjedt a községi pecsétek használata is. Ismerjük a „Nőtincsi bírák, 1615." feliratú pecsétet, vagy Losonc oppidum, szabadalmas mezőváros jellegét a szabad királyi városokat megillető „civitas" szóval kihangsúlyozó, „Sigillum civitatis Losoncziensis, 1643." köriratú, a város pelikán madár képét feltüntető címerét viselő pecsétjét. KÖriratos pecsétet a céhek is használtak, ismerjük pl. a „Szécséni Szabók Céhe Pecséti, 1619" köriratút. Ezekben az évszámok a pecsét készítésének (1615., 1619., 1643.), de nem a falu vagy céh létesítésének évét jelentik. Az 1643-ban készült losonci városi pecsétet még 1703-ban is használták. 1683 előtt készült a ,,Nemes Nagy Oroszi Királ Szabad Várossá" köriratú, é/szám nélküli pecsét is.

13 Fontos tényező volt a falvak életében a földesúri bíráskodás, az úriszék. Célja a földesúri érdekek megvédése volt, és ezért igyekeztek visszaszorítani az évszázadokon keresztül a faluközösség bíráinak szokásjoggá vált nagy hatáskörét. Ennek érdekében a megyék is többször szabályozták a falusi parasztbírók hatáskörét. Jellemző, hogy nem a vétségeket, hanem a kiszabható pénzbírságok nagyságát állapították meg határvonalul, mert az jövedelmet jelentett a földesurak számára. Ez, hogy az igazságszolgáltatás anyagi haszna fontosabb az erkölcsinél, jellemző az úriszéki bíráskodás egészére és igazságtalan voltára. A XVII. század derekán általában 1 ft-ban állapították meg a falusi bírák általi bírságolás felső határát, amit azok hatalmi visszaéléseivel — nagy bírságokkal zsarolják a szegény népet — igyekeztek indokolni. Ebben volt is igazság, mert a XVII. század derekán a falusi bírák számos helyen szinte versenyre keltek a földesurakkal, vagy azok tisztjeivel a lakosság kizsákmányolásában. „A falu füstje — állapítja meg a jogtörténész Eckhart Ferenc — nem száll többé az ősi faluközösség igazságszolgáltatásának szimbólumaként a falu felett", helyébe az úriszék hatalma lépett. Az úriszéket a szolgabíró és a megyei esküdt jelenlétében tartották, ami azonban nem az igazságosság, hanem csak az úri bíráskodás tekintélyének emelését jelentette. Az ítéletek minőségében azonban a XVII. században változás állott be, ami összefüggött a majorsági gazdálkodás kiterebélyesedésével. A divényi uradalomban 1614-ben a pénzbeli bírságolás — amikor is annak Vs-a az eljáró uradalmi tisztet, 2

/3-a pedig a földesurat illette — még gazdasági számadási öszeg, 1660-ban ilyen tételek már nem szerepelnek, mert a pénzbüntetés helyébe az elzárás lépett. A földesurak, de a megye számára is előnyösebb volt a tömlöc és a testi fenyítés (botozás) bevezetése, mert — a XVII. és XVIII. század fordulóján már szinte általánossá vált nézet szerint — a pénzbüntetésekkel kizsarolt jobbágyság nem alkalmas munkaerő a majorsági gazdálkodás számára, míg a tömlöc és a botbüntetés, nem téve anyagilag tönkre a jobbágyot, nem vonta el hosszabb időre az úr dolgától. Megyénkben azonban az úriszékek működését, a parasztvármegye bűnüldöző tevékenysége és a török déli területeinken való jelenléte nagymértékben gátolták és inkább csak az északi nagy uradalmak — Balassák, Forgáchok — területén fejthették ki „igazságszolgáltató" ténykedésüket.

14