Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)

A HÁROM RÉSZRE SZAKADT MAGYARORSZÁGBAN (1526—1683)

zettel, hogy a vallásszabadság csak a törökkel szövetséges erdélyi fejedelemség segítségével valósítható meg, amikor a török — a kortársak véleménye szerint Bethlen hibájából — elfoglalta Vácot, még az olyan protestáns vezető egyéniségek is, mint Balassa Zsigmond és Rimay János, szembefordultak az erdélyi politikával és a Habsburg királyoktól remélték a kérdés megoldását. Ugyanez volt a nézete az 1603-ban katolizált Forgách Zsigmond főispánnak és az 1615ben katolizált Balassa Péternek is. Felfogásuk hatott a megye ügyeit irányító túlnyomólag protestáns köznemességre is, amelynek vezéralakja — bár megyei tisztséget nem viselt — Rimay János volt. Lehetővé tette ezt az is, hogy nagybirtokos uraink — országos és udvari méltóságaik miatt — a megye politikai életének irányításában csak közvetve vettek részt. Jól jellemzi ezt, hogy az 1622-ben huszonegy éves korában Nógrád megye főispánjává kinevezett gróf Forgách Ádám hatvan éven keresztül, egész haláláig, 1682-ig viselte ezt a méltóságát, ami inkább csak cím, mintsem tényleges hivatal. Kitűnik ez abból is, hogy az 1628. október 30-án kezdődő szécsényi magyar—török alkudozásokban semmi szerepe sem volt, bár az országos politikában tevékenykedett. A megbeszélések tárgya a szőnyi békekötés megoldatlan kérdései: Vác visszaadása és a hódoltsági terület meghatározása volt. A tárgyalások vezetésével Koháry Pétert bízta meg II. Ferdinánd. Megyénket és Gömör megyét Rimay János képviselte Murtéza budai basa kiküldötteivel szemben. A törökök azt hangoztatták, hogy a II. Szulejmán ideje óta valaha is birtokukban volt területek őket illetik, a magyarok pedig állították, hogy Fülek, Somoskő, Ajnácskő, Divény, Kékkő, Gyarmat, Palánk, Nógrád, Vác, Szécsény, Hollókő és Buják visszavételével az azokhoz tartozott hódoltatott falvak szintén felszabadultak. A törökök kijelentésére, hogy csak a várak közvetlen közelében levő falvakra vonatkozhat a visszaadás, azt felelték, hogy ..még egy visszafoglalt bokrot sem adnak oda, inkább meghalnak". Rimay János a magyar álláspont igazolására térképvázlatot is készített az Ipolytól délre eső területekről. Ezen feltüntette, hogy a törökök mely falvakat kívánják megtartani, hogy azután az ezek közé esőket is, a béke ellenére, lassanként elfoglalják. A térképet a nádorhoz küldték el. A tárgyalásokra a törökök — mivel úgy vélték, hogy ha még 20—25 falut elfoglalnak is, II. Ferdinánd nem fogja a békét felbontani — magyarok helyett német biztosok kiküldését kérték. Ebbe viszont a király nem egyezett bele és így a tárgyalások megszakadtak. A török terjeszkedést elősegítő bizonytalanság továbbra is megmaradt, amit azok igyekeztek is kiaknázni. Ennek következtében a hódoltság 1635-ben már Losonc környékéig terjedt. A hódoltatás magyar részről a végbeliek viszszaütéseit eredményezte, ami újabb ürügyül szolgált a török pusztításaihoz. 1639-ben a budai, esztergomi, pesti és váci török portyázok — a magyarok békeszegésére hivatkozva — rácsaptak Gyarmatra és Szécsényre. Ez utóbbi helyen nem sok sikert értek el, de Gyarmatot éjnek idején rátörve kirabolták és felgyújtották. A vár kapitánya segítséget kérve a bányavárosoktól elpanaszolta, hogy „sokan az emberekben, az vitézlő rendekben, asszonyokban, leányokban és gyermekekben elvittenek rabságban. [Voltak] Kiknek fejeket szedték... megégtenek, és némelyek ... kútban ugrottanak, és világon valamink volt, kit