Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)

A HÁROM RÉSZRE SZAKADT MAGYARORSZÁGBAN (1526—1683)

tek szép számmal akadtak. Viszont ők maguk megfélemlítés céljából vagyboszszúból gyakran gyilkoltak és a váltságdíj reményében foglyokat ejtettek. Perse falu is csaknem teljesen elpusztult, mindössze két lakosa maradt meg, mert a többit rabságba hurcoltákIlyen körülmények között nyilvánvaló, hogy a század elején a földművelés megyénkben lehanyatlott és a lakosság — részben hogy vagyonát mentse, ha jött az ellenség, részben hogy a rossz utak ellenére is a könnyebb értékesítés lehetőségét kihasználja — nagymértékben foglalkozott szarvasmarha-tenyésztéssel. 1626 előtt Kékkő vidékén a vár védelme alatt hitték biztonságosan megőrizhetni állataikat. A törökök azonban kiszimatolták ezt és a zellőieknek 334, a nagysztraciniaknak 137, az ebeckieknek és a dejtáriaknak pedig minden marháját elhajtották a vár alól. Elhajtották az állatokat a kevésbé óvatos falvak határából is. így jártak a panyidaróci pásztorok, akiknek legeltetés közben hajtották el lovaikat, az alsóesztergályiak, a brezovaiak, a szakaliak és szőlősiek is. Az óvatosabb falvak az erdők sűrűjébe mentették a lábasjószágot. Ezekben azután a török bosszúból minden takarmányt felégetett. Így Busán 1Ü ház égett le a takarmánnyal együtt. Tamásin 4 ház lett a lángok martalékává. Brezován pedig, ráadásul hogy a csordát elhajtották, még 9 házat és 19 pajtát is felégettek minden takarmánnyal együtt. Ekkor azonban már nemcsak a rideg marhatartás, hanem az istállózás is szokásban volt. Hasznosról van ilyen adatunk. Volt azután az állattartásnak még egy igen kellemetlen, kényszer válfaja is. A török kedvelt szokása volt, hogy ,,a paraszt ember kezébe adja lovát, hogy lássa, őrizze, ha azonban elvész, a falun veszi meg a lova árát". A gyújtogatás különben a törökök szinte mindennapi gyakorlata közé tartozott. Tereskén, amikor Nógrád várának ostromához vonultak nemcsak a takarmányt gyújtották fel, hanem két ház kivételével az egész falu is porráégett, így járt Dejtár is, ahol csak 3 ház maradt meg, ugyanígy Varbón is. Drégelypalánkon felégették a „kastélyt", ahol minden takarmány össze volt gyűjtve. Udornyán 9 zsindellyel fedett csűrt gyújtottak fel. Megyeren minden takarmánnyal együtt 17 ház égett le. Petőfalva viszont teljesen leégett. Természetesen nemcsak a törökök, de az egyéb hadak is pusztítottak. Podrecsányban pl. először a németek jelentek meg. Ezek takarmányostul együtt felgyújtottak három csűrt. Követték őket az üldöző törökök. Felgyújtották a templomot, amit elvégezve a németek után eredtek. Ezek azonban viszszatérésre kényszerítették a törököket, akik a falun újból átvonulva felgyújtottak még egy csűrt. Németek gyújtogattak Gácsott, Udornyán elsőnek a törökök gyújtottak fel 9 csűrt, és utánuk a velük szövetséges Bethlen Gábor katonái 2 házat. Annak ellenére, hogy ezeket a falvakat felégették a törökök „és azon kívül némelyek el is pusztulának, megkevesedtenek, marhájuk is elveszett" a dúlást semmibe sem veszik. Sőt, mintha mi sem történt volna, a törökök a nekik járó szolgáltatásokat nemcsak, hogy a régi mennyiségben követelik, hanem feljebb is emelik. A földművelés és az állattenyésztés bizonytalansága miatt egyre nagyobb mértékben fordult a lakosság figyelme a védelmet nyújtó erdők faanyagának értékesítése felé. Ekkor kezdődött el a nógrádi erdőkben az a rablógazdálkodás jellegű fakitermelés, ami a XVIII. század végére már súlyos csapássá vált és