Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)

A HÁROM RÉSZRE SZAKADT MAGYARORSZÁGBAN (1526—1683)

szeit illető, őse által még Szulejmán szultán idejében kapott családi birtokára nézve állított. Az 1620-as évek török birtoklására jellemző, hogy az 1550-es években megállapított adót és szolgáltatásokat — amiket az 1580-as években már annak hétszeresére emeltek — 1626-ban már csaknem mindenütt az eredeti megállapítás tízszeresében követeltek és nagymértékben emelték a robotot is. Pl. a szeleiek Ozmán nevű földesura az addig 8 napra terjedő robotot felemelte és „egyhuzamban egy hónapig s tovább is szolgáltat vélek". A karancsaljaiak is hasonló bajba jutottak, mert 8 napi robotjukat 16 napira emelték fel. A fülekpüspökiek „Szinán basa idejében még csak hétszeresen adóztak, most pedig már tízszeresen". A szénáért azelőtt 30 ft-ot fizettek, most már 33 ft-ot követelnek tőlük. A lapujtőiek 25 ft-ot fizettek a török földesuruknak, most 95 ft-ot kénytelenek fizeni. A homokterenyeiek szerint a Pesten lakó Kara Oszmán szpáhi „most a szekérbért is megvette rajtuk, 32 ft-ban, s a búzájukat is minden évben megkilencedeli". A szőlősieknek a törökök által „egyházok felveretett, minden marháj ok elhajtatott, adójokat minden évben feljebb rúgtatják, s a keletben levő pénzt el nem fogadják, hanem régi ópénzt — különösen penig Mátyás királyét — követelnek rajtok". A mulyadiak adóját az Egerben lakó Hajdár csausz elviselhetetlenül felemelte. A rendszeresen fizetett 10 szekér széna, 10 kila búza, 10 kila zab, 10 árpa, 10 icce vaj és 10 ft helyett most minden után 25 egységnyit követel. A kesziek adóját is minden esztendőben feljebb verték. A felsővadkertiek, a drégelyiek és a hídvégiek a török „nagy kegyetlensége miatt, pusztán hagyták faluikat", de az alsóvadkertiek, a hugyágiak és a tarnóciak is erre gondolnak, mert „elviselhetetlennek nyilatkoztatták terheltetésüket". Sok baj volt a falvakban a török által követelt fogatolt szekerek miatt, mivel nem annyit követeltek, mint amennyire szükségük volt, hanem jóval többet, és amikor megjelentek azok elindítására, a járművekből egy-kettőt kiválasztanak, útjára küldik, „a többit pedig mind sarcon", vagyis csak pénzért hazaengedik. A fülekpilisieknek pl. azelőtt szekeret sohasem kellett adniuk, most már ezzel is szolgálnak, „és a minapságban, hogy a szekeres ember elszökött, 20 ft bírságot vettek rajtuk". Hasonló panasszal álltak elő a salgótarjániak is a hatvani bég ellen. Az is örökös panaszuk a jobbágyoknak, hogy a török földesurak bosszút álltak rajtuk, ha a jogtalanságok miatt panaszt emeltek magyar uraiknál, a megyénél, vagy a várkapitányoknál. Ezek az urak és hatóságok a jobbágyok panaszainak elintézését kérve leveleket küldtek a török földesuraknak vagy hatóságoknak és ilyenkor, „amikor írnak mellettük, a törökök kegyetlenül megverik a szegénységet, hogy panaszkodnak és injuriájukat [jogtalanságaikat] megmondják". Igen igazságtalan volt a török vérdíj-rendszer. Nagy bajba keveredtek pl. a fülekpüspökiek. Egy Pribék Jakab nevű végvári magyart elfogtak a törökök és Egerbe hurcolták, ahonnét az megszökött. Amikor ezt a törökök észrevették, egyik csapatuk utána eredt és Fülekpüspökinél utolérték. Ekkor azonban már a szökésről tudó füleki magyar katonák is odaértek a faluhoz és összecsaptak a törökökkel, akik közül kettőt levágtak. Mivel a két török Fülekpüspöki területén esett el, a falu lakosságának 40 ft vérdíjat kellett fizetnie. Hasonló ese-