Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)

A HÁROM RÉSZRE SZAKADT MAGYARORSZÁGBAN (1526—1683)

egészében a jobbágyok viselték, akiknek helyben maradásához a török is ragaszkodott. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy szükségessé vált a jobbágyok szabad költözködési jogának rendezése. I. Ferdinánd 1546-ban — gazdasági és állampolitikai elgondolásokból kiindulva — a szabad költözés visszaadását javasolta a pozsonyi országgyűlésen, ami a rendek szerint „méltányosnak és igazságosnak látszik", de megtárgyalását a következő országgyűlésre halasztották. Okául ,,a hatalmasok" nemeseket és jobbágyokat egyaránt sújtó zsarnokságát és fosztogatásait hozták fel, amik ha megszűnnek, „hajlandók az érintett ügyben megtenni azt, amit a legjobbnak látnak" (1546: XXXIX. tc.). Az 1547. évi XXVI. tc. valóban visszaadta a jobbágyok szabad költözködési jogát, de a XXVII—XXXI. tc.-ek a végrehajtást már annyi zaklató feltételhez kötötték, hogy valójában megmaradt a régi tilalom. Lényegileg nem változtattak ezen az 1550. évi XXXIV—XXXIX. és az 1556. évi XXVII—XXXIII. tc.-ek sem, mert a szabad költözködés jogát körülményes, hosszadalmas és a földesúrnak kedvező eljáráshoz kötötték, Eszerint, ha a jobbágy költözködési szándékát földesurának bejelentette, a földesúr ezt közölte a megyével, ahonnan egy szolgabírót küldtek ki, aki elsősorban azt vizsgálta, hogy van-e a jobbágynak jogos panaszra oka a földesurával szemben. Ha ilyen nem volt, akkor még meg is büntették. Amennyiben ilyen ok fennállt, megkapta a költözését megengedő bizonyítványt, de csak akkor távozhatott, ha már minden földesúri és köztartozását kiegyenlítette és ha a jobbágy társaival fennforgó peres ügyeit az úriszék előtt elintézte. A törvények aprólékos, alkotóik osztályérdekeit szolgáló fogalmazása ellenére is számos részletkérdés megoldása vitatható volt. Emiatt kezdtek azután a XVI. század közepétől a vármegyék, jogszabály (statútum) alkotási jogukra hivatkozva, a jobbágyok költözési ügyében önállóan — sokszor a törvényektől függetlenül, sőt azok ellenére is — intézkedni. A legnagyobb gondot a török terjeszkedésének a megakadályozása jelentette. Az 1546. évi országgyűlés végre elrendelte (LXIV. tc.) a Léva—Ipolyság— Drégely—Gyarmat—Szécsény—Buják—Pásztó vonal erődítéseinek helyreállítását és újaknak létesítését. A határozat végrehajtása — amely a megye déli területeit, a tényleges helyzetet figyelembe véve feladta — csak 1548-ban vette kezdetét. Ez évben erősítette meg Salgót Derencsényi Farkas, Fülek várát és városát Bebek Ferenc, 1549-ben pedig Hollókőt és Tart Országh Kristóf. A főurak várerődítései számos bajnak is a forrásává lettek és kezdetét vette néhány fontos várunk lerombolása. Az 1548. évi XLVI. tc. elrendelte, hogy bár Gács és Szécsény megerősítéséhez a király korábban hozzájárult, most ezt a két várat a panaszt tevő vármegyének le kell rombolnia, és ha azt a maga erejéből végrehajtani nem képes, a királyi katonaság nyújtson ahhoz segítséget. Vagyis Losonczi István — övé volt a két vár — és a köznemesek viszálya megyénk védelmi erejének gyengítéséhez vezetett. Hasonló viszálya volt a megyének a Balassákkal is. Ugyanekkor a Murány várában rablólovagoskodó Basó Mátyás ellen olyan nagy hadat állítottak ki Nógrád és a szomszédos vármegyék, hogy azzal nem egy török végvárat vissza lehetett volna foglalni. Amíg a főurak és a vármegyék királyi segédlettel a saját harcaikat vívták, a török sem maradt tétlen. 1547 januárjában Gyarmat—Szécsény—Kékkő vo-